Vasárnap U19 Válogatott Mérkőzés

Történelmi pillanatnak lehetnek szemtanúi azok, akik vasárnap kilátogatnak a First Fieldre, megtekinteni a Magyarország – Szlovákia U19 mérkőzést!

A nyári szövetségi U19 tábor után több alkalommal is találkozott az ifjúsági válogatott bő kerete, hogy folytassa felkészülését és tovább léphessen az edzői stáb a kiválasztás terén. A cél a jövő tavaszi EB kvalifikációs mérkőzésre való felkészülés, ezért már idén is a 18 éveseknél húzta meg a szakmai vezetés a korhatárt, 45 játékos szerepeltetésére lesz lehetőség.

A mérkőzés Facebook eseménye ide kattintva érhető el!

Első pályára lépésükre vasárnap Székesfehérváron kerül sor, 13:30-as kezdettel. Reméljük minél több szurkoló buzdítja majd a fiatalokat a First Fielden (autóval érkezve a Penny Marketnél kell befordulni az Új Váralja sorra, a pontos cím a Takarodó út). Székesfehérvári lakcímkártyával a belépés ingyenes, valamint 15 év alatt sem kell jegyet váltani. A máshonnan érkezők számára is mindössze 500 Ft a belépő díja. Kapunyitás délben!

u19

A helyszínen büfé várja a nagyérdeműt, de a szurkolók magukkal is hozhatják az ellátmányt igény szerint. Az izgalom a fiataloknál óriási, hatalmas érzés lesz magukra ölteni a címeres mezt és hazájukat képviselni. Segítsük őket a helyszínen hangos buzdítással!

HAJRÁ MAGYAROK!

 

Forrás: http://mafsz.org – RSS