Vasas: 2-szeres magyar bajnok és 2-szeres MK-győztes az új vezetőedző – hivatalos

Kedd reggel lett hivatalos, hogy távozik a Vasas FC-től Kuttor Attila, utódját pedig már be is jelentette az NB I-es klub:

a mai naptól az angyalföldiek vezetőedzője Kondás Elemér, az egyik legsikeresebb ma is aktív magyar edző.

Az 58 éves szakember legutóbb Diósgyőrben dolgozott, ahol feljutó, második helyen adta át a kispadot.

Legnagyobb edzői sikereit Debrecenben érte el, ahol 2012-ben veretlenül lett bajnok csapatával és megnyerte a Magyar Kupát is. Egy évvel később a Magyar Kupában sikerült a címvédés, majd 2014-ben ismét bajnokságot nyert e DVSC-vel. Utóbbi sikernek köszönhetően ő az utolsó magyar szakvezető, aki bajnoki címet tudott nyerni a hazai első osztályban, azóta ez csak külföldi szakembereknek sikerült.

Később a Kisvárda csapatának vezetőedzőjeként ért el történelmi sikert, amikor feljuttatta az első osztályba az azóta is ott szereplő szabolcsi csapatot. A tavalyi szezonban ugyanezt a sikert próbálta megismételni a DVTK-val, és a bajnoki hajráig feljutásra is állt éppen a Vasassal együtt, amikor a borsodiak edzőt váltottak, és végül nem sikerült kiharcolniuk az élvonalbeli szereplést.

A támadó szellemű futball közel áll új vezetőedzőnkhöz: frissen kinevezett trénerünk 361 mérkőzésen (NB I, NB II, Magyar Kupa) foglalt helyet klubjai kispadjain, ezalatt csapatai 644 gólt szereztek, mely majdnem 2 rúgott gólos meccsenkénti átlagot jelent. Örökmérlegének kimagasló értéke a győzelmek aránya, 188 megnyert mérkőzéssel szemben 85 döntetlen és 88 vereség áll.

Kondás Elemér 2012-ben és 2014-ben is „Az Év edzője” kitüntetésben részesült. 2014 májusában jelentős edzői tevékenységéért és kiemelkedő életművének elismeréseként – Bay Béla-díjat kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától – írja új edzőjéről a Vasas hivatalos oldala.

Kuttor nem sokáig maradhat kispad nélkül – ennél az NB I-es csapatnál jelölt