Vasas–Csata, újratöltve

A Vasas Akadémia és a Csata DSE mérkőzik meg az országos leány-serdülőbajnokság döntőjében – akárcsak két héttel korábban, a kadetek sorozatában.

Lakner Gábor Az országos leány-serdülőbajnokság Miskolcon megrendezett nyolcas döntőjének harmadik napja a keresztjátéké volt. A felsőházi küzdelmek után eldőlt, melyik két csapat vívja a vasárnapi finálét.

Serdülő Vasas

A Vasas könnyedén jutott a döntőbe  •  Forrás: kosarsport.hu

Az első elődöntőben a Török Flóris-Törekvés SE mindössze egy negyeden át tartott lépést a Vasas Akadémiával, amely végül valósággal kiütötte ellenfelét. A nagy különbség annak is köszönhető, hogy a Törekvésben – miután eldőlt a mérkőzés – az addig kevesebb lehetőséghez jutott játékosok léptek pályára. A Vasas 103-37-re győzött, és a fináléba jutott. A pasarétiek a juniorok és a kadetek között is döntőt játszottak, de mindkét alkalommal be kellett érniük az ezüstéremmel. Harmadik nekifutásra már aranyat szeretnének.

Ahhoz a fináléban a Csata DSE-t kell legyőzniük, amely jóval nagyon erőbedobásra kényszerült az elődöntőben. A Kecskeméti KA sokáig tartotta a lépést a fővárosi csapattal, amely a harmadik negyed végére tudott komolyabb, tizennégy pontos előnyt kiharcolni. A kecskemétiek ugyan jól hajráztak, de a Csata győzelme már nem forgott veszélyben. Zelenák Wéber Krisztina együttese 58-51-re győzött, és továbbra is veretlen a korosztályos bajnokságban.

Az alsóházban a Szekszárd 69-48-ra felülmúlta a Sopront, amely fejben nem volt jelen a mérkőzésen… A BEAC nagy küzdelemben, 64-56-ra nyert a házigazda DVTK ellen. A két vesztes vasárnap 9 órakor mérkőzik meg a hetedik helyért, a két győztes 11 órakor lép pályára, a tét az ötödik hely. A bronzmérkőzésen 13 órakor, míg a döntőben 15 órakor dobják fel a labdát.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS