Vb-2014 – A görög kapitány szerint van mit ünnepelni

image Fernando Santos szövetségi kapitány szerint a görög labdarúgó-válogatott drámai, keddi továbbjutása után van mit ünnepelni az egész országban.

    „Minden görögnek azt üzenem, hogy menjenek az utcára és ünnepeljenek” – mondta az Elefántcsontpart ellen az utolsó pillanatokban, büntetőből szerzett góllal 2-1-re megnyert találkozó után a portugál szakember. „Már elszívtam néhány cigarettát és még el is fogok néhányat, ezen az éjszakán három-négy sör biztosan elfogy majd.”
    A görög játékosok a trénerhez hasonlóan kitörő lelkesedéssel beszéltek az ország legnagyobb világbajnoki sikeréről, amely szerintük a csapatmunkának volt köszönhető.
    „Nagyon bíztunk benne, hogy boldoggá tudjuk tenni az embereket. Csapat vagyunk, igazi csapat, ennyi” – mondta a 11-est értékesítő Jorgosz Szamarasz, hozzátéve, hogy rengeteget jelent számára a továbbjutást érő gól.
    „Tovább akartunk jutni a csoportból és sikerült. Olyat tettünk, ami korábban nem sikerült, ráadásul csodálatos módon” – lelkendezett Jorgosz Karagunisz csapatkapitány, aki a 2004-es Európa-bajnok csapatnak is a tagja volt.
    A görögök a keddi mérkőzés előtt mindössze két gólt szereztek világbajnokságon, ezt sikerült megduplázniuk.
    Az elefántcsontparti oldalon Sabri Lamouchi szövetségi kapitány bejelentette lemondását, ugyanakkor jelezte, büszke a csapatra.
    Yaya Toure – aki öccse múlt heti halála ellenére testvéréhez, Kolóhoz hasonlóan vállalta a játékot – nem nagyon találta a szavakat az utolsó pillanatban elszalasztott továbbjutás után.
    „Nagyon közel voltunk, nagyon bíztunk a sikerben. Mit lehet mondani egy ilyen vereség után? Nagyon csalódott vagyok” – mondta a Manchester City középpályása.
    Az elefántcsontparti válogatott sosem jutott tovább csoportjából a vb-n.

Megosztás:
Share: