Vb-döntőbe jutott a két kajaknégyes

A csütörtöki verőfényes napsütés és meleg után pénteken reggel felhős égbolt és némileg hűvösebb idő fogadta a résztvevőket az Idroscalo szabadidő parkban. A nyitónapon hét olimpiai szám előcsatározásait bonyolították le, ezúttal pedig a fennmaradó öt ötkarikás számban is megkezdődtek a küzdelmek az előfutamokkal.

Vad Ninetta - MTI Fotó: Rosta Tibor

Vad Ninetta – MTI Fotó: Rosta Tibor

A kajak egyesek 200 méteres versenyeiben Vad Ninetta, illetve az olimpiai hatodik, friss Európa Játékok-győztes Dudás Miklós próbál kvótát szerezni Magyarországnak – mindkét számban 8-8 indulási jog talál gazdára -, s az első akadályt mindketten sikerrel vették. Vad az azeri színekben versenyző Inna Oszipenko-Radomska, Dudás pedig a litván Ignas Navakauskas mögött lett második, s mivel egyenes ágon még futamgyőzelemmel sem lehetett a döntőbe jutni, készülhetnek a szombat délutáni középfutamra.

“Elrontottam a rajtot. A szokásosnál öt perccel később mentem ki a vízre, talán emiatt – mondta Dudás Miklós. – Navakauskas jó rajtoló, és a start után megszerzett előnyét megtartotta a célig. Amúgy elégedett voltam a pályámmal.”

Kajak-kenu világkupa Szegeden - Vasbányai Henrik és Mike Róbert - MTI Fotó: Kovács Anikó

Kajak-kenu világkupa Szegeden – Vasbányai Henrik és Mike Róbert – MTI Fotó: Kovács Anikó

A két éve arany-, tavaly pedig ezüstérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó egy remekül felépített pályával és győzelemmel mutatkozott be 1000 méteren, de a siker számukra sem jelentette azt, hogy “megspórolhatják” a középfutamot. Ők is szombaton délután küzdhetnek majd meg a fináléba kerülésért. Ebben a számban az első hat hely ér riói indulási jogot két versenyző részére.

A két kajaknégyes számban minden olimpiai kvóta – összesen 40-40 – gazdára talál ezen a vb-n, azaz később nem lesz lehetőség pótkvalifikációra. Tíz nemzet juthat indulási jogokhoz, de kikötés, hogy ennek a tíz nemzetnek négy kontinensről kell érkeznie. A pénteki előfutamokban az első hely egyenes ági döntőbe jutást ért, s természetesen mindkét magyar hajó megcélozta a futamgyőzelmet – sikerrel.

 

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette, Londonban ezüstérmes férfi kvartett 1000 méteren, a címvédésre készülő női négyes – Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina és Kárász Anna – pedig 500 méteren lett első, így kihagyhatja a középfutamot. Bár a férfi egység edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin nincs itt a versenyen, a futam előtt telefonon egyeztetett tanítványaival, s úgy tűnik, nagyszerű tanácsokkal látta el őket. Azzal, hogy a két hajó bejutott a vasárnapi fináléba, a riói kvóták karnyújtásnyi közelségbe kerültek Magyarország számára.

Pénteken további hét, az ötkarikás műsorban nem szereplő számban is elkezdődtek a küzdelmek a vb-n.

A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa és új párostársa, a mindössze 16 éves, friss ifjúsági világbajnok Homonnai Luca fölényes győzelmet aratott a K-2 200 méter első előfutamában, s ezzel egyből a vasárnapi döntőbe jutott, míg a kenusoknál, ugyancsak 200 méteren Takács Kincső első helyével, a Lantos Ádám, Nagy Péter kettős pedig második helyével a szombati középfutamba került.

Fél kilométeren Hufnágel Tibor (K-1) első, Korisánszky Dávid (C-1) és a Hérics Dávid, Somorácz Tamás kettős (K-2) pedig második lett első pályáján – ezek az egységek pénteken délután folytatják szereplésüket a középfutamban. A kajak egyesek 1000 méteres számában érdekelt Medveczky Erika – a szám két évvel ezelőtti aranyérmese – megnyerte előfutamát, s így már döntős.

A kenunégyesek 1000 méteres számában kevés hajó nevezett, így a tavaly bronzérmes Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid összeállítású magyar egység előcsatározások nélkül szállhat majd vízre a vasárnapi döntőben.

A 16:05-kor kezdődő középfutamokat az M4 és a telesport.hu is élőben közvetíti.

Forrás: www.telesport.hu – RSS