Vb-pótselejtezők: Portugália és Lengyelország jutott ki a világbajnokságra – videók

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo vezette portugálok 2-0-ra verték Észak-Macedóniát a kontinentális pótselejtező második fordulójában, amely a múlt csütörtökön nagy meglepetésre kiejtette az Európa-bajnoki címvédő Olaszországot. A portói mérkőzésen elsősorban Bruno Fernandes villogott a hazai oldalon: mindkét gólt ő szerezte.

Chorzówban a Robert Lewandowskival felálló lengyelek kiegyenlített meccsen gyűrték le a svédeket, akik az első félidőben többször kerültek helyzetbe, mint a vendéglátójuk. A szünet után azonban tizenegyeshez jutott a házigazda, a büntetőt pedig Lewandowski nem hibázta el, így a vendégeknek kellett futniuk az eredmény után. Svédország próbálkozott becsülettel, a lengyelek viszont jobban éltek a kínálkozó lehetőségekkel, és Piotr Zielinski 73. percben elért találatával eldöntötték a vb-szereplés kérdését – írja az MTI.

Európában még egy pótselejtezős párharc van hátra, azt júniusban rendezik, mert a skót-ukrán meccset az ukrajnai háborús helyzet miatt elhalasztották, s ennek a párharcnak a győztese majd Walesszel játszik a vb-szereplésért.

Vb-pótselejtezők, 2. forduló:

Lengyelország-Svédország 2-0 (Lewandowski 49. – 11-esből, Zielinski 73.)

Portugália – Észak-Macedónia 2-0 (B. Fernandes 32., 65.)