Vb-selejtezők: Állítsd össze Rossi Albánia elleni kezdőcsapatát!

A magyar válogatott szombaton 20:45 órakor folytatja szereplését a vb-selejtezőn, az ellenfél ezúttal Albánia lesz a zártkapus Puskás Arénában.

Akárcsak a korábbi kapitányok és sorozatok idején, illetve a válogatott összecsapások előtt, ezúttal is arra kérjük olvasóinkat, állítsák össze a mieink kezdőcsapatát. Ki legyen a kezdőkapus, hogyan álljon fel a védelem, a középpálya és a támadósor az Albánia elleni vb-selejtezőn? Szavazd meg alább!

A lehetőségek felsorolásakor volt olyan játékos, akit több poszton is variációként adtunk meg, az alapfelállást pedig – az ellenfél játékerejéből adódóan ugyan Marco Rossi az Andorra elleni legutóbbi találkozón más játékrendszerben játszatta a csapatot, de minden bizonnyal ezúttal is az utóbbi időben legtöbbször alkalmazott rendszernek megfelelően – 3-5-2-ben adtuk meg. Az albánok elleni idegenbeli Eb-csoporttalálkozón Rossi a Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Botka, Kleinheisler, Nagy Á., Szoboszlai, Fiola – Gazdag, Sallai kezdőcsapatot küldte pályára.

Csütörtökön vált hivatalossá, hogy Tamás Márk egy korábbi sérülés miatt már biztosan nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére az Albánia és az Anglia elleni mérkőzéseken, így elhagyta a válogatott edzőtáborát.

Magyar-albán: Egy védőnk elhagyta az edzőtábort, az Eb-döntőn is ott volt a meccs játékvezetője – minden hír a válogatottunk vb-selejtezőiről itt!