Vb-t járt navigátor foglal helyet Velenczei mellett

Rali

2015. december 26. szombat, 14:40

Nem maradhat ki az év végi buliversenyből Velenczei Ádám sem. A Maxx Race Team fiatal pilótája szintén leadta a nevezését a december 27-29-ei Szilveszter Ralira, hogy a Hungaroringen ralishoz méltó módon búcsúztathassa el az óévet.

Ádám mellett ezúttal egy új navigátor foglal majd helyet: a több VB-futamot is megjárt Mesterházi Márk fogja diktálni neki az itinert a Mitsubishi Lancer Evo IX-esben.

Velenczei Ádám: Gyorsan eltelt ez az év, már el is érkeztünk az év utolsó versenyéhez. Igaz, hogy a Szilveszter Rallye egy buliverseny, de mi most is úgy állunk majd oda a rajtvonalhoz, mint évközben, a többi futamon, igyekszünk majd minél jobban teljesíteni. A cél, hogy a TOP5-ben végezzünk, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen több mint 200 indulója lesz a versenynek.

Kíváncsian várom a december 27-29-ei „hétvégét”, tavaly ugyanis nem indultunk, idén pedig a ring belsőt más vonalon jelölték ki. Senkinek sem lesz így előnye, és kisebb, de annál izgalmasabb csaták várhatóak.

Állandó navigátorom, Toma József Csimpi most szintén pilótaként áll rajthoz a Hungaroringen a feleségével, nekem pedig ez úttal Mesterházi Márk fogja diktálni az itinert. Márk igen rutinos navigátor, több VB-futamot is megjárt már, így nagyon várom a vele való közös munkát, biztosan nagyon sokat fogok tanulni tőle.

Velenczei

Mesterházi Márk: Ádám felhívott néhány napja, és megkérdezte, volna-e kedvem menni vele a Szilveszter Rallyen. Szerencsére a verseny időpontja nem esik egybe más elfoglaltsággal, így rögtön igent mondtam neki. Ádámmal még nem, de ellene már versenyeztem, ezért nagyon kíváncsi vagyok, hogy most hogyan tudunk majd együtt dolgozni.

Többször is indultam már a Szilveszter Rallyen, mindannyiszor Csucsuval (Lukács Kornéllal), de sajnos túl szép emlékeim nincsenek, hiszen sosem értünk célba a hungaroringi futamon. A Mitsubishi technikája sem lesz ismeretlen számomra, hiszen már ilyen kocsi jobbjáról is diktáltam az itinert.

Egy jó hangulatú együttműködést várok ettől a rendezvénytől, ami remélhetőleg szép eredménnyel is zárul. Ennek minden esélye meg is van, ahogy Ádámot illetve magamat is ismerem. Ha tehát az összhang megvan kettőnk között, akkor a siker is garantált. De a győzelemnél lejjebb nem adunk… 

Forrás: www.formula.hu – RSS