Véber reagált a játékosai durva szidalmazása után: „Bármilyen retorziót elfogadok az MLSZ és a klub részéről is”

Mint ismeretes, az október 1-jén lejátszott Újpest–MTK U19-es mérkőzésen a hazaiak vezetőedzője, Véber György a klub megfogalmazása szerint is kritikán aluli hangot ütött meg a pálya szélén, szidalmazva a csapat játékosait, ezzel megsértve a klub etikai kódexét”.

Az Újpest FC emiatt – az MLSZ már bejelentett eljárásától függetlenül – belső vizsgálatot indított a tréner ellen, majd a klubvezetés – bár az Újpest közleménye szerint Véber “érdemei mind játékosként, mind edzőként elvitathatlanok, szakmai tudása és klubhűsége megkérdőjelezhetetlen”

úgy döntött, hogy a vezetőedzőt írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

Megszólalt aztán Véber is, aki az alábbiakat nyilatkozta az ügy kapcsán.

Aki ismer, az tudja, együtt élek a mérkőzéssel, ha tehetném, felfutnék a pályára igazgatni a játékosokat. Mivel ezt nem tehetem meg próbálom őket a pálya széléről instruálni.

Ezen a meccsen valahogy semmi nem úgy alakult, ahogy kellett volna, lélektelen futballt játszottunk és sajnos felültem az ellenfél fricskáinak is, így félrevonultam kidühöngeni magam. Őszintén sajnálom, hogy ennyire elragadott a hév, ez nem a pályára való, pláne nem gyerekek előtt.

Szeretném, ha ez nem befolyásolná a csapat sorsát, remek srácok, akik szeretnek futballozni és remek eredményeket értek el eddig. Természetesen bármilyen retorziót elfogadok az MLSZ és a klub részéről is, vállalom a következményeket. A szívem továbbra is az Újpesté! – fogalmazott a korábbi közönségkedvenc a klubhonlap szerint.

Vidi: Megvan Zivzivadze büntetése az Újpest-mezes botrány miatt