Végbéldaganatot diagnosztizáltak a Fradi bajnokánál – sikeres műtéten esett át

A játékosként a Fradival és a győri zöld-fehérekkel is bajnok sportembernél végbéldaganatot diagnosztizáltak, azóta sikeresen megműtötték és elmondása szerint a körülményekhez képest jól van – olvasható a gyirmotfc.hu-n. Mint elmondta, fontosnak érezte, hogy saját példáján keresztül arra biztasson valamennyiünket, hogy a megelőzés, a rendszeres szűrések lehetőséget adnak arra, hogy idejében felismerjük, s megelőzzük a nagyobb bajt. A sokgyermekes édesapa és nagypapa szólt belőle.

Őszintén beszélt arról, hogy ő is, mint a legtöbb férfitársa eddig nem foglalkozott magával, hiszen egészségesnek, életerősnek érezte magát. Ebben a hamis tudatban élve sokszor tudomást sem véve arról, hogy a szervezet időről időre jelzett, hogy tennie kellene valamit. Ő ezt eddig elmulasztotta. Aztán családja sokadik „kérésére” és háziorvosa határozott kiállásának köszönhetően több vizsgálaton is átesett. Bár a vérvétel eredménye a végső diagnózis szempontjából nem volt „árulkodó”, de az endoszkópos vizsgálat helyre tett mindent, Mintavétel, szövettan, rák, borzalmas diagnózis.

A gyors konzílium után rövid időn belül meg is műtötték a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban. Szerencsére az azt követően elvégzett vizsgálatok eredményei nem mutattak ki áttétet, azonban felszakadt a sebe, ami után vérfertőzés miatt tíz napon belül újra meg kellett műteni.

Most már jobban érzi magát, így a népszerű Szepiben is újjá született a remény.

A tavaly karácsony előtt 71. életévét betöltő Szepessy László a Gyirmót vezetőedzője volt a 2018/19-es szezonban.