Véget ér az alapszakasz a harmadosztályban

A Sparks Cserkeszőlőre utazik, a Sharks 2 Székesfehérváron zár, a Lions Budapesten vendégeskedik a FEZEN Divízió II-ben.

Elérkezett az utolsó hétvége a legalsóbb osztályban, és ugyan már minden rájátszásba jutott csapat neve ismert, de még a helyezések változhatnak.AA1_8207

A Gladiátorok másodikszámú csapata már biztos, hogy ott lesz a rájátszásban, csak kérdés, hogy hazai pályán vagy idegenben játszanak. Ez eldől majd a Dabas Sparks elleni találkozón. A cívisvárosaik az első meccsükön még simán kikaptak a bajnokjelölt Budapest Eagles-től a fővárosban, ám utána megtört a jég és a fiatalokkal, valamint újoncokkal teletűzdelt alakulat hosszabbítás után megverte a MEAFC Lions-t (29-22), ezt követően pedig magabiztos győzelmet aratott a Jászberény Wolverines (40-20) otthonában. A legutóbbi találkozó egyik pozitívuma, hogy a csapat irányítója Kondorosi Attila el is nyerte a hétvége legjobb játékosa címet, nem érdemtelenül, mivel egy touchdownt futott és 4 hatpontost érő átadás dobott. A lendület tehát megvan, de vajon kitart-e a Dabas ellen is.13199071_10206135334534605_1181306465_o

A Sparks idei teljesítménye egyelőre nem tartozik a meglepetés kategóriába annak ellenére, hogy tavaly felejthető szezont produkált a gárda. A Szikrák egy éve még nyeretlenek voltak, de idén 3 meccsből hármat behúztak és már biztos jegyet váltottak a playoffba. Viszont így is sebzett vadként utazhatnak Cserkeszőlőre, mivel előző összecsapásukon, amin 19-13-ra verték a Szombathely Crushers-t, megsérült az elsőszámú irányítójuk, Strupka András. Így az erős passzjáték ezúttal visszafogottabb lehet. Ami viszont a Pest megyei alakulat ellen szól, hogy még sosem nyertek a Gladiátorok ellen.

Fotók: Bese Zoltán, Gellén Judit

Gladiators 2-Dabas Sparks
Időpont: június 5. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Cserkeszőlői Községi sportpálya (Cserkeszőlő, Dózsa György utca)
Belépő: ingyenes

Kálmán Attila, a Gladiators 2 edzője: Igazi értékmérő lesz ez a mérkőzés számunkra. Most megtudhatjuk, hogy is állunk valójában a rájátszás előtt. Egy veretlen csapatot megverni mindig nagy kihívás, de mi szeretjük az ilyen kihívásokat. A motivációval nem lesz baj, a srácok nagyon szeretnének hazai pályán rájátszás meccset játszani, plusz Szombathely nagyon messze van, hiszen ha kikapunk, akkor oda kellene utaznunk.

Bíró Krisztián, a Dabas Sparks vezetőedzője: Egy igazi ki-ki meccs és egyben a kiemelés szempontjából döntő fontosságú találkozó vár ránk vasárnap Cserkeszőlőn. Amelyik csapat nyer, az jut be jobb pozícióban a rájátszásba és ez befolyásolhatja is a további sorsát. Ezért egy látványos, szórakoztató és kemény csatára számítok. A Gladiators 2 egy nagyon jól felkészített csapat, akik tudják, mit akarnak játszani. Múlt hét szombat óta a regenerálódáson és az elemzéseken van a hangsúly. Ezen rövid idő alatt, a lehető legjobban felkészülünk a Debrecen játékából és felkészítjük a játékosokat a rájuk váró feladatra. A felkészülés része az is, hogy nem hagyjuk elszállni a csapatot a mérlegünk miatt, mert szeretnénk, ha sokáig tartana még a szezon. Szeretnénk tükrözni a tavalyi alapszakaszunkat, azaz a 4-0-ra hajtunk!

 

A Sasok legkeményebb alapszakasz ellenfele jön?

A fővárosban is rendeznek egy mérkőzést, de kérdés, hogy vajon a Sasok vagy az Oroszlánok karmai lesznek élesebbek.13002442_1735334686703476_2709910497511413154_o

A Budapest Eagles eddig sima meccseket játszott és mindegyiken 35 pontos különbség fölötti sikert aratott. Ráadásul eddig még pontot sem kapott a Divízió II-ben. Boda Gábor vezetőedző jól összerakta ezt a csapatot, amely bajnokesélyesként játszik eddig. Nem is lehetne kiemelni játékost az Eagles-ből, hiszen az egész offense jól működik és képes pontokban gazdag meccseket produkálni. Elképzelhető, hogy ez lesz szombaton is.AA1_8410

A MEAFC Lions természetesen ezt szeretné megakadályozni. Két peches összecsapás után végre az Oroszlánok mellé állt a szerencse és 14-0-ra verték a Győr Sharks 2-t. Az egylet háza táján remek a hangulat, de minden bizonnyal ez lesz a legnehezebb megmérettetésük a borsodiaknak. Nehezítő tényező, hogy ezen a napon az Eger Heroes is pályára lép a HFL-ben, így nem számíthatnak pár játékosra ezen a találkozón. Lehet, hogy nem is lesz rá szükség, mivel a Lions már biztosan ott van a playoffban.

Fotók: Gellén Judit, Zsila Sándor

Budapest Eagles-MEAFC Lions
Időpont: június 4. (szombat), 15.00
Helyszín: Duna-Cipő pálya (Budapest, Tábor utca)
Belépő: 800 Ft (13 év alatt ingyenes)

Boda Gábor, a Budapest Eagles vezetőedzője: Eddig túl könnyű ellenfeleink voltak. Inkább az lehet a probléma szombaton, hogy ellazáskodjuk a dolgot. Sajátmagunk csapdájába eshetünk. Az elmúlt hetekben a saját játékunkkal foglalkoztunk, de inkább már a rájátszásra is koncentrálunk. Talán lesz egy-két taktikai elem, amit már most kipróbálunk, de az igazi meglepetéseket majd a playoffra tartogatjuk.

Molnár Norbert, a MEAFC Lions szakosztályvezetője: Az első győzelem jó hatással volt a srácokra. Már nagyon megérdemelték az első két peches forduló után. A múlt heti meccsünk óta nem volt sok időnk felkészülni az Eagles elleni találkozóra, ami szerintem a legnehezebb lesz idén. Viszont a lehető legjobban szeretnénk teljesíteni, de ez a meccs egy újabb jó lehetőség arra, hogy tapasztalatot szerezzünk.

 

Sikerül pontokat szerezni?

Ezen a hétvégén ugyan a Győr Sharks 2 lenne a hazai csapat, de a találkozót Székesfehérvárott rendezik. Eggyel több mérkőzés lesz így idén a First Fielden.13041123_1735334393370172_4848856612030795807_o

A Cápák legutóbb sokat utaztak Miskolcra, ahol folytatódott a rossz sorozatuk, de végre egy szoros csatát tudtak vívni. Ez annyit jelent, hogy nem kell leírni a Győrt. Bár az utóbbi meccsekhez hasonlóan, ezúttal is sok fiatal kaphat lehetőséget. Most már az lesz a legfontosabb a Sharks 2 számára, hogy megszerezze első pontjait a bajnokságban. Ennek a sok fiatalnak ez a szezon a tapasztalatszerzésről szólt. Ez pedig azt vetíti előre, hogy még ha nem is sikerült olyan jól a felnőtt szezon, a junior idény ősszel már biztatóbb lehet.13227568_1163436290358031_6431040658630933658_o

Az Enthroners számára egy újabb hazai meccs jön és egy újabb lehetőség, hogy megörvendeztesse a fehérvári publikumot. A védelem az elmúlt két találkozón már kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A Boda Troopers ellen ugyan könnyű szerrel megállították a Koronázók a támadásokat, de a Szombathely Crushers ellen már nagy kihívás volt megfékezni az offenzívákat. Igaz, akkor az eső az offense-ek dolgát megnehezítette. Most is zivatar várható, de reméljük, hogy a pontzuhatag ezúttal nem marad el.

Fotók: Tenk László, Zsila Sándor
Grafika: Szatmári János

Győr Sharks 2-Fehérvár Enthroners
Időpont: június 5. (vasárnap), 15.00
Helyszín: First Field (Székesfehérvár, Takarodó utca 3.)

Vorholt Viktor, Győr Sharks 2 edzője:Az utazó keretünk ezúttal sem lesz túl nagy. Remélhetőleg azért most nem 21-en fogunk elutazni. A hibáinkból megpróbáltuk levonni a tanulságot. Biztosan nem lesz könnyű mérkőzés, de nem felemelt kézzel megyünk Fehérvárra.

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Minden alapszakasz találkozó hatványozottan fontos négy mérkőzésnél. Jelenleg a kezünkben van a sorsunk, ezt meg kell ragadni. Haza kell hozni a hátralévő meccseinket. Remélem az időjárás nem fog közbeszólni és egy kiváló napos mérkőzést láthatunk, amit minél többen élvezhetnek a helyszínen is.

Forrás: http://mafsz.org – RSS