Véget ért Morata torinói kalandja, nagy visszatérőt jelentett be az Inter – külföldi körkép

ANGLIA

Chelsea: Új lendületet kaphatnak Matthijs de Ligt Juventustól történő elcsábításában, miután Maurizio Arrivabene, a torinói klub vezérigazgatója elárulta, hogy a Serie A rekordbajnoka nem fogja megtartani a játékost akarata ellenére. Thomas Tuchel csapata amiatt keres erősítéseket a védelem közepére, hogy Antonio Rüdigert és Andreas Christenssent is elveszítette már szabadügynökként, és a Juve holland védője az egyik legfőbb célpontjuknak számít. (Goal)

Tizenkilenc év után június végén lemond az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb bronzérmes Chelsea elnöki posztjáról Bruce Buck. Az amerikai ügyvédet 2003-ban nevezték ki, amikor az orosz milliárdos, Roman Abramovics megvásárolta az egyesületet. A Chelsea hétfői közleménye szerint Buck június 30. után tanácsadóként dolgozik tovább a klubnál. “Büszke vagyok rá, hogy nagy sikereket értünk el a pályán a Chelsea-vel, és pozitív lenyomatot hagytunk a közösségben. Ez a megfelelő időpont arra, hogy lemondjak az elnöki posztról és az általunk felépített szilárd alapokat hagyjam itt az új tulajdonosi körnek”
– mondta a londoni egyesület közleményében a 74 éves Bruce Buck, aki szerint a Chelsea jövőjét illetően “meggyőző víziója” van az új tulajdonosoknak, ennek megvalósításában tanácsadóként a szakmai stábbal, a játékosokkal és a szurkolókkal közösen kíván segíteni.

Abramovics az ukrajnai háború kitörése után, március 2-án jelentette be, hogy kényszerűségből megválik a csapattól. Ezek után a brit kormány komoly szankciókkal sújtotta a milliárdost, annak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel ápolt állítólagos jó kapcsolatai miatt. Abramovics március elején minden pozícióját feladta a klubnál, amelyet május 30-ig ideiglenes testület irányított.

Június 1-től az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoport lett az egyesület új tulajdonosa, az irányítás Boehly kezében összpontosul, a többségi tulajdonos pedig a kaliforniai Clearlake Capital nevű cég. A Chelsea labdarúgócsapatának Lőw Zsolt személyében magyar másodedzője van. (MTI)

Tottenham: A Spurs tárgyalásokat folytat a 27 éves francia védő, Clement Lenglet kölcsönvételéről a Barcelonával. (Sky Sports) Abban is bíznak a londoni klubnál, hogy meg tudnak egyezni az Evertonnal a 25 éves brazil csatár, Richarlison ügyében. A liverpooliak állítólag azt szeretnék, ha ez még a júliusban kezdődő új elszámolási időszak előtt (azaz legkésőbb csütörtökön) megtörténne, mivel pénzügyi fair play-problémákkal küzdenek, és egy Richarlisonért fizetett nagy összeg segíthetne nekik a könyvelés kiegyensúlyozásában. (Football.London)

Manchester United: A United közel áll ahhoz, hogy szerződtesse a holland középpályást, Frenkie de Jongot a Barcelonától, de a 25 éves játékos a hírek szerint közölte a két klubbal, hogy nem akarja elhagyni a Camp Nout. (Sport) Más források szerint viszont De Jong most már nyitott arra, hogy az Old Traffordra költözzön, és újra összeálljon az MU menedzserével, Erik ten Haggal – a páros már dolgozott együtt az Ajaxnál. (Guardian)

Everton: Javában tárgyalnak egy új és hosszú távú szerződésről a 28 éves angol válogatott kapussal, Jordan Pickforddal, akinek két év van hátra a jelenlegi kontraktusából. (Guardian)

Crystal Palace: Minden készen áll Cheick Doucouré végleges szerződtetésére a Lens-től. A 22 éves mali védekező középpályásért 18 millió fontot és további bónuszokat fizetnetnek. Az orvosi vizsgálatot már tervezik – Ebiowei és Johnstone után Doucouré lehet  a harmadik nyári igazolásuk

Nottingham Forest: Az MU 25 éves angol válogatott kapusa, Dean Henderson a héten orvosi vizsgálaton vesz részt a Forestnél, hogy aztán aláírhassa az egy szezonra szóló kölcsönszerződését a Premier League újoncával. (Mail)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: A belga Thibaut Courtois egy befalazott focikaput tetovált magára a Real Madrid 2022-es Bajnokok Ligája-győzelme előtt tisztelegve. A hálóőr nagymértékben hozzájárult védéseivel a trófea elnyeréséhez a Liverpool elleni döntőben.

Kép

Barcelona: Egybehangzó médiaértesülések szerint az FC Barcelona ismét emelte a Bayern München támadójáért, Robert Lewandowskiért kínált összeget. A Bild ín arról írt arról, hogy a katalán klub legújabb ajánlata 40+5 millió euró a 33 éves lengyel válogatott futballistáért. A Sport című spanyol lap úgy tudja, ez a Barca utolsó ajánlata, s az egyesület reméli, hogy júliusban tető alá hozhatják az üzletet. Sajtóinformációk szerint a katalánok középpályása, Frenkie de Jong mintegy 65 millió euróért a Manchester Unitedhez igazol, ezzel szélesedik az egyesület anyagi mozgástere Lewandowski esetében.

A megbízható transzferguru, Fabrizio Romano a Twitter-bejegyzésében leírta, hogy Lewandowski megerősítette, tovább vár a Barcelonára. Ez köszönhető a jó kapcsolatnak az ügynöke és Joan Laporta, a katalán klub elnöke között. A játékos szerződése 2023. június 30-ig szól Münchenben, s már többször hangoztatta, hogy idén szeretné elhagyni a német bajnok bajorokat, a vezetőség azonban nem támogatja a távozását. (MTI)

Atlético Madrid: Nem újította meg Álvaro Morata kölcsönvételi szerződését az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus, így a spanyol válogatott csatár visszatér az Atlético Madridhoz. A torinói egyesület csütörtökön a honlapján közölte, hogy a 29 éves támadó „kalandja” a Juvénál véget ért.

Álvaro Morata 2020 szeptemberében érkezett kölcsönbe a Juventushoz, majd egy újabb idényre maradt a torinói klubnál, de a folytatást illető pénzügyi kérdésekben sajtóértesülések szerint nem sikerült megegyezniük a feleknek, így a futballista újra az Atlético Madrid keretének lesz a tagja. Az 56-szoros válogatott játékos szerződése jövőre jár le a spanyol fővárosi csapatnál, amely médiaértesülések szerint a távozó Luis Suárez „helyetteseként” számol vele. Az uruguayi csatár nem hosszabbított a „matracosokkal”, és várhatóan az argentin River Plate-hez igazol. (MTI)

Athletic Bilbao: A korábban a Barcelonát is irányító Ernesto Valverde harmadszor lett a baszk klub vezetőedzője.  Az 58 éves szakember játékosként 1990 és 1996 között szerepelt az Athletic együttesében, melynek színeiben 188 meccsen 50 gólt szerzett. Edzőként 2003 és 2005, majd 2013 és 2017 között klubrekordot jelentő 306 mérkőzésen irányította a csapatot, amellyel a 2015/2016-os idényben megnyerte a Spanyol Szuperkupát. Akárcsak a Barcával, amellyel kétszer a La Ligában is az élen végzett. 

OLASZORSZÁG

Internazionale: Romelu Lukaku visszatért az Internazionale labdarúgócsapatához, a belga támadó a Chelsea kölcsönjátékosaként szerepel majd a következő idényben az olasz együttesben. A két klub megállapodása értelmében a 29 éves csatár – aki tavaly nyáron 97,5 millió font ellenében igazolt Londonba – nyolcmillió euróért vált klubot. Lukaku évi 12 millió eurós fizetéséből négymilliót elenged, így régi-új munkaadójánál “csak” nyolcmillió eurót keres majd.
A 102-szeres válogatott támadó 2019 és 2021 között 95 tétmérkőzésen 64 gólt szerzett az Interben, amellyel megnyerte az olasz bajnokságot, az Európa-ligában pedig döntős volt. A Chelsea-ben – amelynek már másodszor volt a játékosa – 44 összecsapáson mindössze 15 találatig jutott. (MTI)

Torino: A Chelsea, a Tottenham és az Arsenal tárgyalásokat folytat a Torinóval a 25 éves védő, Gleison Bremer ügyében. A Bikák 43 millió fontot kérnek a brazilért. (90min)

Sampdoria: A Sampdoria azon dolgozik, hogy kölcsönbe szerződtesse a 24 éves spanyol középpályást, Gonzalo Villart az AS Romától (Fabrizio Romano)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Közös képet kért a Bayern sztárja a magyar válogatott csatártól

Borussia Dortmund: Csak 103 millió font feletti ajánlatot fogadnak el a 19 éves angol válogatott középpályásért, Jude Bellinghamért, akit a Liverpoollal, a Manchester Uniteddel és a Real Madriddal is kapcsolatba hoztak már. (Bild / Teamtalk)

Schalke: Úgy tűnik, a 29 éves Christopher Jullien mégsem igazol a skót Celtictől a Schalke 04-hez. Mint arról a németországi és a skót média egybehangzóan beszámolt, a középső védő már túl volt az orvosi vizsgálatokon is a Bundesliga újoncánál, de a szerződés végső részleteiben nem tudtak megegyezni a felek. A Schalke ugyanis kölcsön akarta adni venni a franciát egy vételi opció mellett, de ebbe a skótok nem mentek bele. Jullien állítólag vissza is utazott már Glasgow-ba. (Kicker)

Werder Bremen: A skót Oliver Burke az angol másodosztályú Sheffield Unitedtől a Werderhez igazolt. Az egykoron Lipcsében is futballozó 25 éves támadó már el is utazott új csapattársaival a Zell am Zillerben található edzőtáborba.