Végre: Szponzori bejelentés a McLarennél

F1

2015. december 9. szerda, 17:58

Szerző: Strommer Benjamin

Az utóbbi hetekben arról érkeztek a hírek, hogy a McLarent sorra elhagyják évtizedes szponzorai: ezúttal egy maradást közöltek, a Santander bankét. Furcsamód csak Button nevét említi a közlemény.

Az elmúlt hetekben, hónapokban olyan nagy múltú támogatói hagyták el a McLarent, mint a Hugo Boss, Johnnie Walker vagy TAG Heuer, amely a Red Bull Renault-erőforrásának névadója lesz 2016-ban. Eközben egyetlen jelentős új szponzor érkezett, a Chandon pezsgőmárka, valamint a Hilton jelentette be maradását. Ma újabb sajtóközleményt adtak ki meghosszabbított együttműködésről: a Santander bank brit részlege folytatja a partnerséget a csapattal.

A Santander és a McLaren közös munkája 2007 óta tart, de érdemes megjegyezni, hogy míg abban az évben a cég még kiemelt szponzor volt, idén már az autókon és overallokon sem jelent meg neve. Arról nem szól a közlemény, hogy megjelenésük növekszik-e a jövőben, de az biztos, hogy az új szerződés 2016-ig szól.

A bejelentés egyébként nem említette Fernando Alonsót, csupán Jenson Buttont, aki, akárcsak az eddigiekben, a szponzor arca lesz. „Igazán boldog vagyok, hogy folytathatom a munkát a Santanderrel, és mindenki ugyanígy örül a McLaren-Hondánál. Nagyszerű volt partneri együttműködésünk eddig, és várom a folytatását. Bár mindenekelőtt versenyző vagyok, szenvedélyesen biciklizem is, ezért örömmel népszerűsítem tovább a Santander Cycles-t, és bátorítom az embereket a használatra” – mondta Button. Ez utóbbi nem más, mint a londoni köztéri biciklikölcsönző-rendszer.

Forrás: www.formula.hu – RSS