Végül a Liverpool és a Bayern München is lemaradhat Xabi Alonsóról – sajtóhír

Angol sajtóhírek szerint bár a Liverpool és a Bayern München is nagyon szeretné megszerezni vezetőedzőnek Xabi Alonsót, végül mindkét csapat hoppon maradhat. 

 (Photo by Federico Gambarini/picture alliance via Getty Images)

A The Athletic információi szerint a Liverpool és a Bayern München arra számít, hogy Xabi Alonso az idei szezonon túl is marad a Bayer Leverkusennél, annak ellenére, hogy mindkét klubnak a spanyol edző az első számú célpontja.

A Liverpool már egy ideje tisztában van azzal, hogy Alonso valószínűleg nem hagyja el Leverkusent a nyáron. A 42 éves szakember jelenleg első vezetőedzői szerepét tölti be a német klubnál, de szinte azonnal sikert aratott, hiszen csapata a Bundesliga tabellájának élén áll, és ebben a szezonban eddig veretlen minden sorozatot figyelembe véve.

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp januárban jelentette be, hogy kilenc év után a szezon végén távozik az Anfieldről. Bár kézenfekvő lenne, segédedzője, Pep Ljinders nem szerepel a Klopp utódjainak lehetséges listáján, és inkább az Ajax új edzője lehet.

A Bayern Münchennél is távozik nyáron Thomas Tuchel vezetőedző és stábja, így nálunk is fontos, hogy megtalálják a megfelelő embert a pozícióra. A bajor klub tiszteletbeli elnöke, Uli Hoeness korábban megerősítette, hogy a bajnoki rivális edzőjét szeretnék megszerezni. 

Alonso 2004 és 2009 között 210 alkalommal játszott a Liverpoolban, ahol 2005-ben Bajnokok Ligáját, 2006-ban pedig FA-kupát nyert. A spanyol 2014 és 2017 között a Bayern Münchenben is játszott, és végül onnan is vonult vissza a profi labdarúgásból. A bajoroknál töltött 3 éve alatt 3 német bajnoki címet szerzett.

Alonso 2022 októberében vette át a Leverkusen irányítását a kieső zónában, mielőtt a 6. helyre vezette őket. Májusban új szerződéssel jutalmazták, amely 2026 júniusáig érvényes.

Ebben a szezonban a Leverkusen 26 Bundesliga-mérkőzés óta veretlen Alonso irányítása alatt, és 8 fordulóval a bajnokság vége előtt 22 győzelemmel és 4 döntetlennel 10 pont az előnye a Bayern München előtt.

fociclub

A Végül a Liverpool és a Bayern München is lemaradhat Xabi Alonsóról – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.