Veres Zoltán győzött az Emírségekben

veres_zoltan.jpg

Veres Zoltán diadalmaskodott a 2010-es AeroGP első állomásán, az egyesült arab emírségekbeli Al-Ainban.

    Ebben a versenysorozatban a pilóták három kategóriában – air race, műrepülés és légiharc – mérik össze a tudásukat.

    Az Európa-bajnok Veres – a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának hétfői tájékoztatása szerint – mindhárom elődöntőt megnyerve jutott a fináléba, ahol két első helyet szerzett, egy kategóriában pedig ezüstérmes lett, így összetettben is ő végzett az élen. Másodikként egy dél-afrikai, harmadikként pedig egy spanyol versenyző zárt.