Vereség, de biztató jelek az első U19-es válogatott meccsen

A 19 éven aluliak korosztályában Magyarország 14-6-os vereséget szenvedett Szlovákiától Székesfehérvárott.

Ahogy korábban írtuk, a felnőttek már történelmet írtak azzal, hogy megszerezték első sikerüket a lengyelek ellen. Most a juniorokon volt a sor. Szlovákia a lehető legerősebb embereket hozta el, míg Magyarország fiatalabb emberanyaggal dolgozott.

Az első negyedben beindultak a történések. Nemzeti csapatunké volt a visszahordás lehetősége, de az első támadásánál egy fumble után elvesztettük a labdát és a vendégek megkaparintották. Ezt pedig ki is használták, közel kerültek az end zone-hoz, majd Denis Gresi közelről bevitte a malacbőrt és ezzel megszerezte a szlovák csapat történetének első touchdownját. Az extrát Lukás Dlouhy értékesítette (0-7). Nem maradt el a válasz! A magyar együttes is kihasználta Szlovákia kezdeti bizonytalanságát. Garajszki Ádám erőfutásai nagyon sok gondot jelentett a szlovákok védelmének. Egy hosszú futás, majd egy rövidebb futás és már ott is volt a pontszerző területen belül. Az extrát blokkolták. (6-7)14691912_1139003359511762_4066655443176272822_o

A második játékrészben már megfontoltabb volt mindkét címeres alakulat. Inkább a védelmek domináltak. A mi oldalunkon Jónás Máté, a túloldalon pedig Dlouhy szerzett 1-1 interceptiont. Egyik csapatnak sem sikerült újabb pontokat szereznie.

A harmadik negyedben Martin Gruy egyre nagyobb veszélyt jelentett a magyar csapatra, hiszen több pontos passzt adott. Viszont a hazai védelem, különösképpen Jónás jól állta a sarat, főleg a red zone-ban, ahol a fumble-ok és a remekbe szabott szlovák akciók sem tudtak kifogni a fiataljainkon. Több szituációban is 4. kísérletre állították meg mieink a vendégeket.14615771_1139005026178262_3549067649740897970_o

A negyedik negyedben folytatódott a ki-ki meccs, de végül Gruy passzai célt értek. Ezúttal már nem maradt el Szlovákia újabb pontszerzése. Az ifjú irányító Samuel Dobist találta meg egy pontos átadással, aki befutott a labdával a végzónába és egy 27 yardos hatpontost hozott össze. Dlouhy egypontosa sikeres volt (6-14). Ekkor még volt idő, hogy egyenlítsen nemzeti csapatunk, viszont Gasparik Gergely helyett már Puschmann Bence irányított. Ettől függetlenül, sajnos nem sikerült újra elérni a pontszerző területet, így maradt a 14-6-os vereség.14633364_1139005706178194_6963931728781643826_o

A szlovákok legjobb játékosa Martin Gruy lett, míg Magyarország MVP-jének Jónás Mátét választották.

Fotók: Bratincsák Péter

Magyarország-Szlovákia 6-14 (6-7, 0-0, 0-0, 0-7)
Pontszerzők: Garajszki Ádám 1 TD, illetve Denis Gresi, Samuel Dobis 1-1 TD, Lukas Dlouhy 2 XP.14680913_1139005766178188_4296286487548936188_o

Boda Gábor, a magyar U19-es válogatott szövetségi kapitánya: Nagyon sok hibával játszottunk, de a védelmünk meccsben tartott minket. A támadósor az, ami sajnos nem működött tökéletesen. Ez annak is tudható be, hogy keveset tudtunk együtt gyakorolni. Az összeszokatlanságból nagyon sok minden adódott. Sajnos, kulcsmomentumokat rontottunk el. Igazából mindenkinek egy új rendszert kellett megszoknia. Emiatt néha a srácok tanácstalankodtak, illetve hezitáltak. Ezen kell dolgoznunk, hogy még egy pár fokkal jobb legyen. Viszont ez egy nagyon jó kis emberanyag. Itt nincsenek 19 éves srácok, csak 18 évesek maximum, jövőre ők még tudnak játszani az U19-es Eb kvalifikáción. Ez egy út és ez a meccs volt az első lépés.

Jónás Máté, a magyar U19-es válogatott MVP-je: Boldog vagyok amiatt, hogy kevés ponton tudtuk tartani a szlovákokat, mert eléggé erős csapattal jöttek Székesfehérvárra és jól is játszottak. Defense-ben és offense-ben is jobban össze kell szoknunk. De szerintem a következő meccsünkön már jobban fogunk teljesíteni. Nagyon sokat segített az, hogy tavasszal a HFL-ben én is lehetőséget kaptam, de emellett az importoktól is sokat tanultam. Úgy érzem, ezt nemcsak a HFL-ben, de a szlovákok ellen is kamatoztatni tudtam

Garajszki Ádám, a magyar U19-es válogatott első TD-jének szerzője: A touchdown után azt éreztem, hogy nagyon keményen kell küzdenünk a továbbiakban, egészen a meccs végéig és szerintem mindent megtettünk. Büszke vagyok az egész csapatra, az offense-re is, hiszen sokszor nagyon jó blokkokat kaptam. Végig küzdöttünk és a fejemben is az járt, hogy ezt kell folytatnunk és még megnyerhetjük. Az edzőtáborban nagyon sokat készültünk, komolyan vettünk mindent, főleg azt, amit az edzők tanítottak nekünk. A meccsen szerintem azért ez is meglátszódott.

Forrás: http://mafsz.org – RSS