Vereségek a nemzetközi színtéren

A Cowbells közel állt a győzelemhez, a Wolves viszont szerzett pontok nélkül maradt.

Elkezdődött a CEFL is az elmúlt hétvégén, ahol a többszörös győztes Vukovi Belgrád Budapestre látogatott. A Kolomposokban még élénken élt a tavalyi vereség, amit a szerb fővárosban szenvedtek el, és mindenképp vissza akartak vágni. Jó esélyük volt erre!

Pedig a találkozó nem kezdődött túl jól a hazaiak számára. A Vukovi egy interceptiont kihasználva egy elkapott touchdownnal szerezte meg a vezetést, amelyre az első negyedben Szentirmai Zoltán révén, csupán egy mezőnygóllal tudott válaszolni a budapesti gárda. A gondok csak tetőztek, amikor egy futott TD-vel növelte előnyét a szerb együttes. Ám ez nem nagyon zavarta a Cowbells-t, Takács Bence és Rácz Benedek elkapott touchdwonjaival, illetve Szentirmai egypontosaival fordult a kocka, 17-14-re vezettek a vendéglátók. A félidő vége előtt még Törzsök Tamás egy interceptiont is szerzett.

Eric Agyeman jól játszott a meccsen

Eric Agyeman jól játszott a meccsen

A harmadik negyedben a Vukovi kezdett és vissza is szerezte a vezetést egy futott hatpontossal. Azonban nem kellett sokat várni a válaszra. Rögtön a kickoff után ismét a Kolomposoknál volt az előny. Eric Agyeman kezében landolt a labda, aki meg sem állt az end zone-ig. A harmadik játékrészben viszont a vendégeké volt az utolsó szó, akik egy futott toucdownnal 27-24-re módosították az állást, hiszen az extrát blokkolta a Cowbells. Az utolsó játékrészben folytatódott a kiélezett csata, mindkét védelem nagyon keményen küzdött, a budapestiek Horváth Gergely révén még egy interceptiont is jegyeztek. Ám az eredmény már nem változott 27-24-es sikert ért el a Vukovi Belgrád, amelynek nagyon meg kellett izzadnia ezért a sikerért.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Budapest Cowbells-Vukovi Belgrád 24-27 (3-7, 14-7, 7-13, 0-0)
Cowbells pontszerzők: Takács Bence, Rácz Benedek, Eric Agyeman 1-1 TD, Szentirmai Zoltán 1 FG és 3 XP.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: A Vukovinál kevesebb játékossal tudtunk kiállni, viszont egyértelműen fel tudtuk venni a versenyt velük, és ezért nagyon büszke vagyok a srácokra. Megtettünk mindent a győzelem érdekében, de sajnos azt éreztem, hogy a második félidőben egy kicsit görcsössé vált a játékunk. Most a HFL-lel kell törődnünk, mert az a következő kihívás, ami ránk vár.

 

Ismételten a Wolves Future Teamet küldték harcba a hétvégén a Farkasok. Ezúttal Klagenfurt volt a célpont, ahol a Carinthian Lions volt az ellenfél. Azonban ezen a mérkőzésen sem sikerült a fővárosiaknak diadalt aratniuk.

Ennek egyik oka, hogy a Farkasok fáradtan vágtak neki az utazásnak, hiszen hajnali kettőkor kellett útnak indulniuk. Az első félidőben viszont még nem látszott a Wolves játékosokon, hogy fáradtak lettek volna. Tudták tartani a lépést a hazaiakkal, mindössze egy touchdownnal és egy field goallal 10-0-ra vezettek a szünetben az Oroszlánok.

A Wolves Future Team nem tudott mit kezdeni a frissebb Lions-zal

A Wolves Future Team nem tudott mit kezdeni a frissebb Lions-zal

A harmadik negyedben viszont szinte teljesen összeomlottak a mentálisan fáradt fővárosiak. A Lions háromszor is mattolta a vendégek védelmét. Emellett az utolsó játékrészben a klagenfurti együttes még egyszer eredményes volt, amellyel magabiztos 35-0-s győzelmet értek el.

Fotó: Anja Kraiger

Carinthian Lions-Wolves Future Team 35-0 (10-0, 0-0, 19-0, 7-0)

Sződy Ferenc, a Wolves Future Team vezetőedzője: Nagyon nehéz helyzet elé állította az élet a Wolves Future Teamet. Eleve a húsvét hétfői dátum nagyon komolyan megritkította a rostert. Ezen felül a busztársaság is megviccelt minket, az utolsó pillanatban tájékoztattak minket, hogy hajnali kettőkor indulunk. A tény, hogy gyakorlatilag minimális alvással, 7 órával a kickoff előtt érkeztünk meg Klagenfurtba, nem érintette jól azt a 30 játékost, akik bevállalták a túrát. Ez a pályán is megmutatkozott, fáradtak voltak a srácok, ez pedig sérülésekhez vezetett, két játékosom is sajnos komolyabb agyrázkódást szenvedett a mérkőzés során. Az első félidőben még jól tartottuk magunkat, a második játékrész azonban már kicsúszott a kezünkből. Nagyon sokan kényszerültek a saját pozíciójukon kívül játszani – többek között running back nélkül kényszerültünk lejátszani az összecsapást, miután Benke Ábel a bemelegítés során meghúzta a combját. Azt gondolom, a jövőre vonatkozóan mindenképpen jó motiváció lesz a számunkra, hogy az itthoni visszavágón megmutassuk, hogy közel sincs ekkora különbség a két csapat között.

Forrás: http://mafsz.org – RSS