Versenylesen

A korcsoportos egyéni sakkvilágbajnokságot idén kétfelé osztották, de egyik versenyhelyszín sem ideális a magyar versenyzőknek. Az U16-os sakkolimpiát ugyanakkor szinte a szomszédban, a szlovákiai Poprádon rendezik.

Lakner Gábor A korosztályos világbajnokságon induló sakkozóknak idén az ellenfelek mellett a körülményekkel is meg kell küzdeniük. Egyebek mellett erre a következtetésre jutottunk, amikor áttekintettük a hazai és nemzetközi korosztályos versenynaptárat Varga Péterrel, a szövetség ifjúsági bizottságának elnökével.

Kezdjük a sort a korcsoportos egyéni világbajnokságokkal, és a sakkot kedvelő olvasóink a többes számból máris rájöhettek arra, hogy nagy változás történt a lebonyolításban. Míg a korábbi években egy helyszínen rendezték az összes korosztály küzdelmeit, idén kettéválasztották a vébét. A 8-10-12 évesek a grúziai Batumiban mérkőznek meg október 18-31-ig, míg a 14-16-18 évesek az oroszországi Hanti-Manszijszkban ülnek asztalhoz szeptember 20. és október 4. között.

„A nemzetközi szövetség azért választotta ketté a világbajnokságot, mert a szervezőknek egyébként hatalmas tömeget kellene mozgatniuk. Más kérdés, hogy ami nekik könnyebbség, az az országos szövetségeknek pluszkiadás, hiszen a kísérőket kétszer kell utaztatni. Jobban szerettem volna, ha egyben marad a világbajnokság, de meglátjuk, hogyan sikerül az első év.”

Varga Péter a helyszínekkel sincs kibékülve, amit rögtön meg is indokol.

U16_sakk„Batumiba nincs közvetlen repülőjárat, így jó néhány órás buszozás vár még a versenyzőkre. Ráadásul a két évvel ezelőtti Eb-n ritka rossz körülmények fogadtak minket a városban. Remélem, hogy a rendezők tanultak a hibáikból, de vannak fenntartásaim. Hanti-Manszijszkkal kapcsolatban más probléma nincs, mint hogy nagyon messze van. A szibériai út sem olcsó, sem rövid nem lesz.”

Az IB-elnök szavait alátámasztva megjegyezzük, hogy Hanti-Manszijszk közel kétezer kilométeres távolságra fekszik Moszkvától… Az még oroszországi léptékkel számolva sem a szomszédban van. A fenti okok miatt vélhetően az egyéni korcsoportos vébékre nem utazik túl népes magyar küldöttség, az európai versenyhelyszínek jóval vonzóbbnak tűnnek közelségük miatt.

Az egyéni korcsoportos Eb-t például Prágában rendezik meg augusztus 17-28-án. Bár Varga Péternek vannak kellemetlen élményei a versenyhelyszínnel kapcsolatban, a cseh főváros vélhetően azért jobb körülményeket teremt, mint a vébék szervezői. Közel is van, az időpont is megfelelő, hiszen még javában tart a nyári szünet, így biztosra vehető, hogy népesebb magyar csapat szerepel, mint a fenti két versenyen.

sakk1A korcsoportos egyéni világversenyekre a hazai bajnokságról lehet kijutni, amelyet a hagyományos helyszínen, Balatonlellén rendez meg a szövetség június 23-30-án. Minden korosztályban az első két helyezett szerez indulási jogot: a bajnok választhat, hogy Eb-re vagy vébére utazna, a második helyezett pedig a másik versenyen indul.

De térjünk vissza a nemzetközi porondra, hiszen a csapatversenyekről még nem ejtettünk szót. Az U16-os sakkolimpia mezőnyét a szlovákiai Poprád látja vendégül július 21-30-án, míg a csapat Eb házigazdája a szlovéniai Celje lesz július 9-17-án.

„Az U18-as csapatunkat éremesélyesnek tartjuk, hiszen nagyon erős gárda mehet az Eb-re. Gledura Benjámin, Korpa Bence, Kántor Gergely, Kaczúr Flórián és Antal Tibor Kende alkothatja a csapatot, ami szép reményekre jogosít fel minket. Az U16-os olimpián is az élmezőnybe várjuk az első csapatunkat, hiszen azt tervezzük, hogy két együttest is indítunk, de arról majd az elnökség mondja ki az utolsó szót.”

Villámkezűek versenye
A korcsoportos rapid országos bajnokságot május 13-16-ig vívják Hajdúböszörményben, a legjobbak indulhatnak az újvidéki Eb-n július 19-24-én. A legkiválóbb U16-os versenyzők biztosan nem lesznek ott, hiszen akkor Poprádon játszanak a csapatolimpián.

 

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS