Versenynaptár 2017: Vizes, judo, finn-dingi vitorlás vb ls EYOF Magyarországon


A július második felében Budapesten és Balatonfüreden sorra kerülő vizes világbajnokság lesz a legjelentősebb hazai rendezésű sportesemény 2017-ben hazánkban, de nagy érdeklődésre tart majd számot a nyár végén a fővárosban esedékes judo-vb is. Győrben Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendeznek július utolsó napjaiban, az olimpiai esermények közül az elsőt hazánkban. A külföldi események közül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptemberi, limai kongresszusa emelkedik ki, amelyen eldől, hogy Budapest, Los Angeles vagy Párizs rendezheti-e a 2024-es nyári olimpiát.

Szeptember elején a vitorlás finndingi hajóosztály legjobbjai találkoznak Balatonföldváron. Május közepén ritmikus gimnasztika Eb lesz Budapesten, szeptemberben szörf raceboard kontinensviadal Balatonfüreden, továbbá korosztályos világversenyekre is sor kerül.

Az év során asztaliteniszben, vívásban, birkózásban, öttusában és tornában rendeznek World Tour-, világkupa- vagy Grand Prix-viadalt Magyarországon. Ismét Budapest ad otthont a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének május elején, nem sokkal később pedig az új Dagály Uszodakomplexum lesz a helyszíne a férfi vízilabda BL hatos fináléjának. Az egyre nagyobb rangot kivívó Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat július 4-én rendezik Székesfehérváron.

JANUÁR:

5-6. Szánkó Európa-bajnokság, Schönau am Königsee
6-8. Gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Heerenveen
8. Asztalitenisz kopogós országos bajnokság (Ormai László Asztalitenisz Csarnok)
10. Röplabda női Challenge Kupa, 1. forduló, visszavágó, Vasas Óbuda-KV Skenderaj (koszovói)
11-29. Férfi kézilabda-világbajnokság, Franciaország
12. Az Év Sportolója gála, Nemzeti Színház
13-15. Rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság, Torino
14. Folytatódik a férfi vízilabda ob I
16-29. Tenisz Australian Open, Melbourne
17-22. Asztalitenisz World Tour-verseny, Budapest
18. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló
23-31. Biatlon Európa-bajnokság, Duszniki-Zdrój  
25. Röplabda női CEV Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó, Linamar-Békéscsaba – Jedintsvo Stara Pazova
24. Asztalitenisz Eb-selejtező, nők: Magyarország-Svédország, férfiak: Ausztria-Magyarország
25-29. Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság, Ostrava
27-28. Asztalitenisz női BL és ETTU Kupa, negyeddöntők
27-29. Szánkó-világbajnokság, Innsbruck
27-29. Peridot nemzetközi fedettpályás öttusaverseny, Budapest
28. Cselgáncs országos bajnokság, Kecskemét

FEBRUÁR:

3-5. Asztalitenisz Európa Top 16, Antibes (Franciaország)
6-19. Alpesi sí világbajnokság, St. Moritz
8-11. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny, Debrecen
8. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló
9-12. Gyorskorcsolya távonkénti világbajnokság, Kangneung
9-19. Sílövő-világbajnokság, Hochfilzen
10-11. Röplabda, Magyar Kupa döntők
10-12. Asztalitenisz női BL és ETTU Kupa, negyeddöntők
11-12. Íjászat, pálya, terem-ob
13-23. Bob és szkeleton-világbajnokság, Königssee
15-19. Tollaslabda, Európa-bajnokság, vegyespáros, Lublin
17-19. XIII. Grácia Kupa, nemzetközi ritmikusgimnasztika-verseny, Pestszentimre
18. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló
18-19. Fedettpályás atlétikai országos bajnokság, BOK (korábbi Syma) Csarnok
20-26. WTA-tenisztorna, BOK (korábbi Syma) Csarnok
21. Női vízilabda világliga, 4. forduló, Magyarország-Franciaország
21-III. 5. Északisí-világbajnokság, Lahti
25. Téli dobó ob, Szombathely
25. Evezős ergométeres országos bajnokság, Győr
25-26. Gyorskorcsolya sprint világbajnokság, Calgary

MÁRCIUS:

II. 21-5. Északisí-világbajnokság, Lahti
1. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló
3-5. Fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság, Belgrád
4-5. Asztalitenisz országos bajnokság (később kijelölendő helyszínen)
4-5. Gyorskorcsolya összetett világbajnokság, Hamar
6-12. Légfegyveres Európa-bajnokság, Maribor
6-19. Síakrobatika- és hódeszka-világbajnokság, Sierra Nevada
7. Asztalitenisz Eb-selejtező, férfiak: Magyarország-Dánia
7-21. Ijászat, fedettpályás Európa-bajnokság, Vittel
7-22. Baseball, World Classic, Los Angeles
10-12. Rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság, Rotterdam
10-12. Asztalitenisz női BL és ETTU Kupa, elődöntők
11. Mezeifutó országos bajnokság, Kecskemét
11-12. Dobó Európa-kupa, Las Palmas
18. Sznúker Gála, Budapest
18-26. Női curling-világbajnokság, Peking
22. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló
24. Atlétika, félmaratoni világbajnokság, Valencia
24-26. Férfi és női párbajtőr WestEnd Grand Prix, Budapest
24-26. Kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj, Szombathely
25. Labdarúgó vb-selejtező: Portugália-Magyarország
26. Mezeifutó világbajnokság, Kampala
28-IV. 2. Birkózó U23-as Európa-bajnokság, Szombathely
29-IV. 2. Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság, Helsinki

ÁPRILIS:

III. 29-2. Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság, Helsinki
1-8. Jégkorong női világbajnokság, Plymouth Township, Michigan
1-9. Súlyemelő Európa-bajnokság, Split
1-2. Evezős Budapest Cup és Gróf Széchenyi István évadnyitó verseny
1-2. Tollaslabda, egyéni országos bajnokság, Pécs
1-9. Férfi curling-világbajnokság, Edmonton
5. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló
7-9. Asztalitenisz női BL és ETTU Kupa, elődöntők
10. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. forduló
11. Asztalitenisz Eb-selejtező, rájátszás
12-16. Pályakerékpáros-világbajnokság, Hongkong
15-21. Jégkorong, női divízió I/A-világbajnokság, Graz
18. Asztalitenisz Eb-selejtező, rájátszás
19. Női vízilabda világliga, 6. forduló, Magyarország-Olaszország
19-23. Torna, Európa-bajnokság, Kolozsvár
20-23. Judo Európa-bajnokság, Varsó
22-28. Jégkorong divízió I/A-világbajnokság, Kijev
22-29. Vegyespáros curling-világbajnokság, Lethbridge
24-30. ATP-tenisztorna, Margitsziget
25-30. Tollaslabda, Európa-bajnokság, Kolding
29-30. Duatlon Európa-bajnokság, Soria
29-30. Evezős Simády Béla-emlékverseny, Szeged

MÁJUS:

2-7. Birkózó Európa-bajnokság, Újvidék
4-8. Öttusa világkupa, Kecskemét
5-7. Asztalitenisz női BL és ETTU Kupa, döntők
5-13. Vitorlázás, finn-dingi Európa-bajnokság, Marseille
5-21. Jégkorong-világbajnokság, Köln és Párizs
6-7. Női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő, Budapest
6-13. Vitorlázás, szörf RS:X Európa-bajnokság, Marseille
12-14. Asztalitenisz női BL és ETTU Kupa, döntők
19-21. Ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság, Budapest
21-28. Tollaslabda, Sudirman Cup csapatverseny, Queensland
25-27. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, Final Six, Budapest
26-28. Kajak-kenu, gyorsasági világkupa, Szeged
27-28. Aquatlon Európa-bajnokság, Pozsony
27-28. Evezős Európa-bajnokság, Racice (Csehország)
29.-VI. 5. Asztalitenisz egyéni világbajnokság, Düsseldorf
29.-VI. 11. Roland Garros, Párizs

JÚNIUS:

Férfi ökölvívó Európa-bajnokság – később kijelölendő időpontban, Yakutsk
V. 29-5. Asztalitenisz egyéni világbajnokság, Düsseldorf
V. 29-11. Roland Garros, Párizs
1-4. Kajak-kenu, slalom Európa-bajnokság, Tacen
3-4. Férfi kézilabda Bajnokok ligája, négyes döntő, Köln
6-11. Női vízilabda világliga szuperdöntő
9-11. Atlétikai országos bajnokság, Székesfehérvár
9. Labdarúgó vb-selejtező: Andorra-Magyarország, Andorra La Vella
10. Triatlon középtávú Európa-bajnokság, Herning
10-11. Asztalitenisz Extraliga, négyes döntő (később kijelölendő helyszínen)
10-11. Öttusa országos bajnokság
12-18. Műugrás, Európa-bajnokság, Kiev
16-18. Triatlon Európa-bajnokság, Kitzbühel
16-25. Női kosárlabda Európa-bajnokság, Csehország
20-25. Férfi vízilabda világliga döntő
12-17. Vívó Európa-bajnokság, Tbiliszi
22-30. Taekwondo, világbajnokság, Muju
24-25. Triatlon sprint Európa-bajnokság, Düsseldorf
24-25. Atlétikai csapat Európa-bajnokság, 2. liga, Tel-Aviv
27-VII. 2. Kerékpár, Tour de Hongrie

JÚLIUS:

VI. 27-2. Kerékpár, Tour de Hongrie
1-23. Kerékpár, Tour de France
3-16. Wimbledoni teniszbajnokság, London
4. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, Székesfehérvár
7-9. Röplabda, női World Grand Prix 3-as csoport
13-15. Röplabda, női World Grand Prix 3-as csoport
13-16. Evezős országos bajnokság, Szeged
14-16. Kajak-kenu Európa-bajnokság, Plovdiv (Bulgária)
14-30. Vizes világbajnokság, Budapest, Balatonfüred
16-VIII. 6. Női labdarúgó Európa-bajnokság, Hollandia
17-24. Öttusa Európa-bajnokság, Minszk
17-24. Vitorlázás, Laser standard Európa-bajnokság, Douarnenez
19-26. Vívó-világbajnokság, Lipcse
20-30. Világjátékok, Wroclaw
21-VIII. 4. Sportlövő Európa-bajnokság, Baku
23-29. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, Győr
25-30. Kerékpározás, BMX világbajnokság, Rock Hill, South California 
28-VIII.6. Strandröplabda világbajnokság, Bécs

AUGUSZTUS:

VII. 16-6. Női labdarúgó Európa-bajnokság, Hollandia
2-6. Kerékpár, országúti Európa-bajnokság, Herning
4-13. Atlétikai világbajnokság, London
5-6. Triatlon U23-as Európa-bajnokság, Velence
7-14. Junior öttusa-világbajnokság, Székesfehérvár
19-26. Vitorlázás, Laser Radial női világbajnokság, Medemblik
19-30. Nyári Universiade, Tajpej
19-IX. 10. Kerékpár, Vuelta a Espana
21-25. Íjászat, történelmi Európa-bajnokság, Kecskemét
21-27. Tollaslabda-világbajnokság, Glasgow
21-28. Öttusa-világbajnokság, Kairó
21-26. Birkózó-világbajnokság, Párizs
23-27. Kajak-kenu világbajnokság, Racice (Csehország)
25-IX.3. Röplabda férfi Európa-bajnokság, Lengyelország
28-IX. 10. Tenisz US Open, New York
28-IX. 3. Judo világbajnokság, Budapest
30-IX. 3. Ritmikus gimnasztika világbajnokság, Pesaro
30-IX.11. Sportlövészet, koronglövő világbajnokság, Moszkva
31-IX. 17. Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, Kolozsvár, Isztambul, Tel-Aviv, Helsinki
31. Labdarúgás, vb selejtező: Magyarország-Lettország, Budapest

SZEPTEMBER:

VIII. 28-10. Tenisz US Open, New York
VIII. 28-3. Judo világbajnokság, Budapest
VIII. 31-17. Férfi kosárlabda Európa-bajnokság, Kolozsvár, Isztambul, Tel-Aviv, Helsinki
1-10. Vitorlázó Finndingi-világbajnokság, Balatonföldvár
2-3. Atlétikai Magyar Szuper Liga-döntő, Székesfehérvár
3. Labdarúgás, vb selejtező, Magyarország-Portugália, Budapest
4-9. Vitorlázás, Szörf raceboard Európa-bajnokság, Balatonfüred
5-9. Ijászat, Európa-bajnokság, Mokrice Catez
5-10. Kerékpár, hegyi világbajnokság, Cairns (Ausztrália)
8-10. Torna, FIG Challenege világkupa, Szombathely
8-10. Kajak-kenu, Maraton világbajnokság, Pietermaritzburg 
9. Triatlon hosszú távú Európa-bajnokság, Amszterdam
9-10. Atlétikai magyar csapatbajnokság, döntő, Székesfehérvár
10. Wizz Air Budapest Félmaraton, Budapest
12-19. Vitorlázás, Laser Standard világbajnokság, Split
13. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kijelöli a 2024-es nyári játékok helyszínét, Lima
13-17. Asztalitenisz csapat Európa-bajnokság, Luxembourg
14-17. Triatlon világbajnoki sorozat döntője, Rotterdam
16-23. Vitorlázás, szörf RS:X világbajnokság, Enoshima
17-24. Kerékpár, országúti világbajnokság, Bergen
20-X. 1. Női röplabda Európa-bajnokság, Baku, Tbiliszi, Gandzsa
21-27. Lovaglás, összevont Európa-bajnokság, Göteborg
22-30. Férfi ökölvívó világbajnokság, Hamburg
24-X. 1. Evezős világbajnokság, Sarasota (Egyesült Államok)
27-X.1. Kajak-kenu, slalom világbajnokság, Pau

OKTÓBER:

IX. 24-1. Evezős világbajnokság, Sarasota (Egyesült Államok)
1-8. Vitorlázás, Laser Radial női Európa-bajnokság, Barcelona
2-8. Torna, világbajnokság, Montréal
7. Labdarúgó vb-selejtező: Svájc-Magyarország
10. Labdarúgó vb-selejtező: Magyarország – Feröer-szigetek, Groupama Aréna
14. Triatlon Ironman-világbajnokság, Hawaii
15. Spar Budapest Maraton, Budapest
15-22. Íjászat, pálya-vb, Mexikóváros
23-29. Tenisz WTA-világbajnokság, Szingapúr

NOVEMBER:

Vívó országos bajnokság, Budapest (később kijelölendő időpontban)
Női ökölvívó országos bajnokság, Szombathely (később kijelölendő időpontban)
6-14. Labdarúgó vb-pótselejtezők
9-12. Gumiasztal Európa-bajnokság, Szófia
10-12. Női tenisz Fed Kupa-döntő
12-19. Férfi tenisz ATP-világbajnokság, London
17-25. Curling Európa-bajnokság, St. Gallen
24-26. Férfi tenisz Davis Kupa-döntő
25-26. Hungarian Open nemzetközi légfegyveres verseny
26. Judo csapatbajnokság, Zalaegerszeg
28-XII. 5. Súlyemelő-vb, Anaheim

DECEMBER: 

Asztalitenisz Top 12-bajnokság (később kijelölendő időpontban és helyszínen)
1-17. Női kézilabda-világbajnokság, Németország
4-7. Férfi ökölvívó országos bajnokság, Debrecen
10. Mezeifutó Európa-bajnokság, Somorja
13-17. Rövidpályás úszó Európa-bajnokság, Koppenhága

Forrás: www.mob.hu – RSS