Verstappen a Mercedest és Ferrarit célozza

F1

2016. július 13. szerda, 12:23

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Red Bull Media House GmbH

Csupán néhány verseny óta a Red Bull tagja, de Silverstone-ban már a Mercedesekkel versengett a holland tehetség. Lewis Hamilton is elismerte, számolni kell a legfiatalabb F1-essel.

Sorban a második futamot zárta a második pozícióban Max Verstappen, igaz, a Brit Nagydíjat eredetileg csak a harmadik helyen fejezte be, Nico Rosberg büntetése folytán lépett egyet előre. Mindemellett a futam során szinte végig tartani tudta az ezüst autók tempóját, Rosberget egy ízben bravúrosan előzte meg. Ezek után a 18 éves pilóta már nem is gondol más ellenfelekre, csak a világbajnokokra – plusz a Ferrarira, amelyet 6 pontra megközelítettek a konstruktőri versenyben:

„A tőlem telhető legjobb teljesítményt igyekszem hozni az összes futamon, ami most újra dobogót jelentett. Két versenyen zsinórban sikerült, úgy gondolom, ez nagyon jó, folytatnunk kell, és csökkenteni a különbséget a Mercedeshez képest. Ez a fő célunk, valamint a Ferrarit is meg kell még előznünk a konstruktőri bajnokságban. Tehát ezek az első célkitűzések, megelőzni őket, aztán faragni a különbséget” – idézi az F1i.com Verstappent.

Verstappen Spanyol Nagydíj óta tartó tündöklése – pontok számában hamarosan utoléri Daniel Ricciardót, aki az egész szezont a Red Bullnál töltötte – az élmenőket is kezdheti aggodalommal tölteni, Hamilton is bevallotta, nem szabad kihagyni a számításokból az ifjú pilótát:

„Max fantasztikus versenyt teljesített, és továbbra is azt mutatja, hogy olyan erőt képvisel, mellyel számolni kell. Azt előre tudtuk, hogy a Red Bull gyors lesz Silverstone-ban” – mondta Hamilton, aki azonban kitart amellett, hogy győzelmét nem veszélyeztette a holland: „Hat másodperces előnyöm volt, nem volt szükség többre vagy kevesebbre. Ahányszor futottak egy időt, hallottam róla, és egy kicsit többet vagy kevesebbet adtam bele. Ha többre volt szükség, mindig volt rá válaszom. A futam előtt úgy gondoltuk, fél másodperccel gyorsabbak vagyunk a Red Bullnál. Kérdés, hogy megvolt-e annyi, de az biztos, hogy erősebb tempóval rendelkeztünk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS