Verstappen a nyáron végre „megtanul vezetni”

F1

2015. július 28. kedd, 14:07

Szerző: Gellérfi Gergő

Fontos mérföldkőhöz érkezett a nyári szünettel minden idők legfiatalabb F1-es versenyzője, a hétvégén a Hungaroringen a negyedik helyet megszerző holland Max Verstappen.

Minden idők legfiatalabb Formula-1-es versenyzője, Max Verstappen előbb került be a száguldó cirkuszba, mint hogy megszerezte volna közúti jogosítványát – hiszen az otthonában, Belgiumban hatályos törvények túlságosan fiatalnak minősítették ehhez. A Magyar Nagydíjon szenzációs negyedik helyet szerző holland versenyző elmondása szerint a nyári szünetet többek közt arra fogja használni, hogy „megtanuljon vezetni”.

„A nyári szünetben teljesítem az óráimat, aztán szeptemberben, a születésnapom környékén fogok levizsgázni. Az F1-es versenynaptár nagyon sűrű volt, így nehéz volt mindent beillesztenem, ezért kellett megvárnom a szünetet ezzel. A belga törvények értelmében legalább hat-hét órát le kell vezetned a vizsga előtt, de remélem, hogy többre nem lesz szükségem ennél. Meglátjuk” – nyilatkozta az ifjú titán, akit a Guardian a versennyel kapcsolatban is idéz:

verstappen_hung

„Hihetetlen, micsoda eredmény, nem is találom rá a szavakat. A rajtom kissé rosszul sikerült, így nem is számíthattam ilyesmire. Azonban ki tudtam maradni a bajból, s a második etapomban minden rendben ment. Jól éreztem magam az autóban, a srácok pedig nem tudtak utolérni” – mondta a holland, akivel kapcsolatban az nem teljesen igaz, hogy kimaradt a bajból, hiszen még áthajtásos büntetést is kapott, miután „találkozott” Valtteri Bottasszal.

„A safety car utáni újraindítást követően sok minden történt előttem, többen is ütköztek” – folytatta a történtek felidézését a holland. „Szóval amikor néhány körrel a vége előtt megkérdeztem a mérnökömet, hogy hányadik helyen állunk, azt felelte, hogy negyedik vagyok. Nem is tudtam elhinni…”