Verstappen dobogóra akar állni jövőre

F1

2015. december 6. vasárnap, 13:11

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Red Bull Media House GmbH

A holland újonc meggyőző első szezont teljesített az F1-ben idén. Ezek után alapelvárás a következő évi javulás, neki pedig egész konkrét elképzelései vannak: kétszer ennyi pont és egy dobogó.

Az FIA szokásos decemberi díjátadóján 2015 legjobb újoncának és az év személyiségének választották Max Verstappent, akinek a legjobb akció közönségdíját úgyszintén odaítélték – ez is tükrözi, mennyire sikeres volt újonc szezonja, amelyet a pontverseny 12. pozíciójában zárt 49 egységgel, két alkalommal pedig a negyedik helyen ért célba. Második szezonjában marad a Toro Rossóban, amely azonban a Renault-é helyett a Ferrari egyéves erőforrását használja majd.

„Jobban akarok teljesíteni, mint ebben az évben, minden tekintetben” – adott interjút saját hivatalos oldalának Verstappen, aki részletezte is elvárásait: „Erősebben akarok teljesíteni az időmérőkön, több pontot akarok szerezni és a pontversenyben is előrébb végezni. Jócskán megemelem a lécet, ezért kétszer ennyi pontra és egy dobogóra pályázok.”

A holland kitért az elmúlt idényre is: „Ha visszatekintek az első évemre, nagyon boldog vagyok. Közel kerültünk a dobogóhoz, amire a szezon előtt nem számítottunk. Sok pontot szereztem, egy alkalommal hat egymást követő versenyen. A kiegyensúlyozott szereplés fontos. Úgy gondolom, ezt az évet nagyon jó szezonként definiálhatom. Versenyzőként mindig akarsz fejlődni, de a sebességed is meg szeretnéd mutatni. Úgy érzem, megtaláltam a jó egyensúlyt. De fejlődni minden területen lehet, és sosem ér véget. Versenyzőként és fizikailag is gyarapodhatok még, a legfontosabb azonban a tapasztalat. Ez idővel gyűlik, de mindig használni kell” – zárt a fiatal pilóta.

Nem Verstappen az egyetlen, aki dobogót tűzött ki a következő évre: az egészen optimistán nyilatkozó Fernando Alonso célja is a pódium megmászása. Érdekes lesz látni, melyik pilótának sikerülhet megvalósítani szándékát.

Forrás: www.formula.hu – RSS