Verstappen elmondta, hova tűnt a tempója

F1

2016. szeptember 17. szombat, 17:08

A holland F1-es pénteken még edzéselsőséggel nyitott Szingapúrban, és szombaton is biztatóan kezdett, végül azonban be kellett érnie a negyedik rajthellyel – de vajon miért szenvedett a Q3-ban?

Max Verstappen első hellyel nyitotta a Formula-1-es Szingapúri Nagydíj hétvégéjét, s a szombat „délelőtti” tréningen is csupán 59 ezreddel maradt el a leggyorsabb Nico Rosbergtől. A kvalifikáción is erősnek tűntek a Red Bullok, hiszen a második etapban a keményebbnek számító szuperlágy gumikon köröztek, s így is „csak” egy másodperccel maradtak el a Mercedesektől.

verstappen-szingapur-dppi

A Q3-ban viszont nem tudták ezt megismételni, s ez különösen Verstappenre igaz, hiszen Daniel Ricciardo legalább befurakodta magát Rosberg és Hamilton közé. A holland tudja, mi az oka a tempóvesztésnek, de azt már nem egészen, hogy azt mi váltotta ki:

„Nem vagyok elégedett. Egész hétvégén nagyon erősek voltunk, de most nem jött össze… nem tudom, miért, de az autó egyensúlya nem volt olyan, mint szerettem volna” – idézi Verstappen szavait a Motorsport.com szakoldal. „Nehéz volt felmelegíteni a gumikat, ezért sokszor blokkoltak is az első kerekek. Ha nem érzed kényelmesen magad az autóban ezen a pályán, az igencsak megnehezíti a dolgaidat.”

„Meglátjuk, holnap hogyan működik majd. Nem ilyen rajtpozíciót szerettünk volna, de ez így sem annyira rossz” – vélekedett a 18 éves pilóta, aki ausztrál kollégájához hasonlóan a tovább tartó szuperlágy abroncsokon állhat majd fel a rajtrácsra, ellentétben az ultralágyon kezdő Mercedesekkel.

Forrás: www.formula.hu – RSS