Verstappen: Ki is lökhettem volna Buttont

F1

2015. november 30. hétfő, 21:46

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Content Pool

A holland F1-es pilóta két vétség miatt 25 másodperces időbüntetést kapott vasárnap, valamint három büntetőponttal is terhelték számláját – szerinte nem voltak igazságosak vele szemben a versenybírák.

Nem valószínű, hogy bárki is a 18 éves tehetség ellen szavazna az év újonca-választáson, Max Verstappen szezonja azonban szomorú lábjegyzettel ért véget. A holland idejéhez előbb öt másodpercet írtak hozzá, mert pályán kívül előzte meg Jenson Buttont, később pedig még húszat azért, mert figyelmen kívül hagyta a kék zászlókat, azelőtt, hogy Lewis Hamilton lekörözte volna. Vétségei miatt ötről nyolcra emelkedett büntetőpontjainak száma is, így már csak négyre van az eltiltástól – mivel a licencről csak 12 hónap elteltével törlődnek a büntetőpontok, így a 2016-os szezon első versenyein igencsak meg kell húznia magát a Toro Rosso pilótájának, ha nem szeretne hősből nullává válni.

„Nem vagyok benne biztos, hogy ki volt elől, de összeértek a kerekeink, én pedig pályán kívülre kerültem” – idézte a Crash.net Verstappent a Button-féle incidenssel kapcsolatban. „Láttam őt, helyet hagytam neki, de ennek ellenére is próbálkozott, így összeértünk. Ha nagyon akartam volna, ki is lökhettem volna a pályáról, de az a helyzet, hogy nem szerettem volna így tenni. Legalább harcoltunk – és szerintem ő is élvezte. Sokkal gyorsabb voltam, és öt másodpercre nyújtottam az előnyömet, de nem számít – ha 12. vagy 16. vagy a végén, nem számít, mert nem szereztél pontot.”

„A versenyt követően láttam, mennyi helyet veszítettem, és arra gondoltam, hogy rendben, megtörténik az ilyesmi”- mondta csalódottan a végül a befejezett versenyei közül legrosszabb eredményét produkáló pilóta, aki hozzátette, azért élvezte a versenyt. „Eleinte közel autóztunk egymáshoz, és nagyon élvezetesre sikerült. A kilencedik-tizedik helyre, a Red Bull és a Lotus környékére is felérhettük volna, de úgy vélem, sikeres szezonunk volt, így elfogadom, hogy ez most így sikerült. Legalább élveztem az előzéseimet…” – tette hozzá Verstappen.

Forrás: www.formula.hu – RSS