Verstappen már 18 évesen példaképnek számít

F1

2016. augusztus 4. csütörtök, 12:58

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Media House GmbH, FIA F3 Europe

A Red Bull F1-es pilótája 17 évesen mutatkozott be a száguldó cirkuszban, és már futamon is nyerni tudott, így nagyszerű példát szolgáltathat az alsóbb kategóriákban vitézkedő ifjaknak – többek között az F3-as Európa-bajnokságban listavezető Lance Strollnak.

Max Verstappen egy üstökös sebességével robbant be az autósport elitjébe: két éve még első formaautós szezonját töltötte az F3-as Európa-bajnokságon, és sorozatban aratott győzelmei felkeltették többek között a Mercedes és a Red Bull figyelmét is. Amíg a német gyártó habozott, az energiaitalos gárda azonnal lecsapott a holland pilótára, és ősszel már lehetőséget is adott neki F1-es autó vezetésére – hogy aztán 2015 márciusában megejtse debütálását az autóversenyzés királykategóriájában. Ehhez még az F3-ban sem kellett győznie, hiszen harmadik lett az összesítésben.

Az idei bajnokságban viszont Lance Stroll, a Williams tehetsége vezet, és minden esélye megvan arra, hogy jövőre feljebb lépjen – igaz, még nem az F1-be, de a következő két-három év kulcsfontosságúnak bizonyulhat számára, hogy megvesse a lábát a csúcsok csúcsán. Bár Verstappen esete kirívó, azt a kanadai reménység is aláhúzza, hogy a red bullos karrierje sok kortársa számára példaértékkel bír. „Ő a tökéletes példa – a Forma-3-ban voltak elképesztő pillanatai, de ugyanúgy balesetei is, viszont az előzések felülírták a bukásokat” – nyilatkozta Stroll a Motorsport.com-nak. „Úgy vélem, minden pilótának vannak olyan szakaszok az életében, ahol elkövet néhány hibát.”

„Az enyémek láthatóak voltak, mert a mezőny elején történtek. Egyszer vezető, egyszer pedig dobogós pozícióban. Ilyen dolgok megesnek, de már túl vagyok rajta, hiszen több mint egy éve történtek. Az a legfontosabb, hogy tanuljunk belőlük, én pedig erre az évre sokkal kiegyensúlyozottabb lettem. Tavaly nagyon türelmetlenül vártam a győzelmet, most már viszont tapasztaltabb vagyok, ismerem a bajnokságot, az autót, és minden rendben halad” – tette hozzá Stroll. 

Forrás: www.formula.hu – RSS