Vettel: Ennél sokkal többet vártam

F1

2016. augusztus 27. szombat, 19:30

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótájának sem sikerült jól az időmérő edzése. A német versenyző csak a negyedik pozícióból vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak.

A négyszeres világbajnok a kvalifikáció utolsó szakaszában a célegyenes előtti kanyart rontotta el, majd a tapadásra panaszkodott a csapatának a rádióban. Ennek köszönhetően csapattársa, Kimi Raikkönen mellől, a negyedik pozícióból rajtolhat majd el a futamon.

Vettel a hibája magyarázatával kezdte nyilatkozatát: „Nem volt annyi tapadásom, mint vártam. Azt hittem, jó munkát végeztem az utolsó kanyarban és annak a kijáratán, megpróbáltam egy jó kigyorsítást, de kipörögtek a kerekeim. Egy kissé mérges voltam, mert többet vártam, és nem tudtam hasznot szerezni abból, hogy jól előkészültem a kanyar kijáratára.”

 Dppi_vettel_08.27.

A német szerint nem volt egyedi a problémája: „Úgy vélem, mindenki küszködött ma, a gumik folyamatosan túlmelegedtek – és ennek köszönhetően a többieknek akadt gondja az utolsó sikánnal. Remélem holnapra kibékülünk vele.”

A négyszeres világbajnok egy kissé pozitívabb hangnemre váltva így folytatta: „Összességében az autó jó volt, nagy lépést tettünk előre tegnaphoz képest, és jól éreztem magam az időmérő közben. Történt egy kis megingás az utolsó próbálkozásnál, így nem mondanám tökéletesnek, tehát Kiminek jobban ment az időmérő, de jó versenyünk lehet, mert mindketten a lágyakon rajtolunk majd el.”

Vettel szerint izgalmas futam vár a pilótákra vasárnap: „Remélem, hogy olyan közel leszünk egymáshoz, mint ma. Akkor izgalmas futamunk lehet.”

Forrás: www.formula.hu – RSS