Vettel és Raikkönen átugrotta a Mercedeseket

F1

2016. április 2. szombat, 15:05

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: Ferrari

Sebastian Vettel érte el a legjobb köridőt a Bahreini Nagydíj utolsó szabadedzésén, megelőzve csapattársát és a két Mercedest. A McLarennek már nem volt olyan rózsás napja, mint pénteken, ellenben a Haas szárnyalt.

Az edzés kezdetén még a Force Indiák és a Toro Rossók uralták a tabella elején, ám negyed óra elteltével megérkezett a két Mercedes, és azonnal odacsaptak a lovak közé, nem is akárhogyan. Nico Rosberg és Lewis Hamilton egyaránt 1:33,150-es kört futottak elsőre a lágy gumikon, amivel egy ideig együtt vezették az eredménylistát – egész pontosan a körét korábban teljesítő németet rangsorolták az élre. Hamarosan pályára lépett azonban a mezőny két finnje is, és Kimi Raikkönen szintén lágyakon az első, Valtteri Bottas pedig szuperlágyakon a második helyre férkőzött be eléjük.

12923139_1264245326938422_4685745465390142304_n

Az állás ez is maradt az utolsó negyedóra megkezdéséig, amikor az élmezőny is előkapta a leglágyabb összetételű abroncsokat. A két Mercedes ekkor visszaállt az élre, ám a Ferrarik tartogattak számukra meglepetést, hiszen előbb Raikkönen ismét átugrotta őket, majd az addig a középmezőnyben tanyázó Sebastian Vettel is odalépett a gázra, és négy századdal még csapattársát is legyűrve 1:31,683-as körrel a csúcsra tört. Hamiltonék már nem is próbáltak erre válaszolni, a Ferrarik így a Mercedesek előtt zárták az edzést, első alkalommal a hétvége során.

Az ötödik helyen Bottas végzett, mögötte pedig némi meglepetésre ismét remekelt a Haas, hiszen Romain Grosjean a 6., Esteban Gutierrez pedig a 8. pozícióhoz is elég jó köridőt futott.  

A tegnapi, Jenson Button által a csapat hosszú idő óta legjobb napjának értékelt edzések után ma már nem kezdődött problémamentesen a McLaren napja. Stoffel Vandoorne a gyakorlás első felében nem tudott érdemi munkát végezni, miután installációs köre során olajszivárgást fedeztek fel autójában szerelői. A javítás után később csatlakozhatott a mezőnyhöz a debütálásra készülő belga, és a 14. helyen végzett, csak eggyel csapattársa mögött.

Eközben Fernando Alonso is észrevetette magát – a spanyol ugyan nem léphet pályára a hétvégén, de a paddockban sétálva élő adásban beszólt Johnny Herbertnek, aki pár órával korábban a visszavonulást javasolta neki.

Ezzel véget ért a felkészülés a pályán, a Bahreini Nagydíj időmérő edzése közép-európai idő szerint 17 órakor kezdődik.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Sebastian Vettel Ferrari 1:31.683 22
2 Kimi Raikkonen Ferrari 1:31.723 0.040 13
3 Nico Rosberg Mercedes 1:32.104 0.421 18
4 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.160 0.477 14
5 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:32.675 0.992 18
6 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:33.082 1.399 14
7 Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer 1:33.113 1.430 10
8 Esteban Gutierrez Haas-Ferrari 1:33.337 1.654 14
9 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:33.363 1.680 18
10 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:33.519 1.836 20
11 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:33.569 1.886 16
12 Kevin Magnussen Renault 1:33.617 1.934 9
13 Jenson Button McLaren-Honda 1:33.704 2.021 12
14 Stoffel Vandoorne McLaren-Honda 1:33.744 2.061 11
15 Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari 1:33.778 2.095 20
16 Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:34.003 2.320 20
17 Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:34.013 2.330 15
18 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:34.128 2.445 16
19 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:34.281 2.598 15
20 Jolyon Palmer Renault 1:34.424 2.741 9
21 Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:35.546 3.863 15
22 Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:35.724 4.041 16

Forrás: www.formula.hu – RSS