Vettel még nem tudja, győztes autó-e a Ferrari

F1

2016. március 4. péntek, 19:52

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Ferrari S.p.A

A pénteki napon leggyorsabb német F1-es elégedett a Ferrari barcelonai teljesítményével, de még nem mer jóslatokba bocsátkozni. A Mercedes megbízhatóságáról is ejtett pár szót.

A Ferrari a barcelonai tesztelés nyolc napjából ötöt zárt leggyorsabbként, miután Sebastian Vettel behúzta a második gyakorlás zárónapját: a német pilóta 1:22.852-es körét szuperlágy abroncsokon teljesítette. Ez a tesztelés legjobb időeredménye a piros oldalfalú abroncsokon, ennél jobb kört csak ultralágyon lehetett futni. Az abszolút csúcstól – amely szintén a Ferrarihoz fűződik Kimi Raikkönen révén – Vettel kevesebb, mint egy tizedmásodpercre maradt el. Emellett 142 körével ő volt a legproduktívabb is pénteken.

„Boldog vagyok, úgy gondolom, Kimivel is sikeresek voltunk eddig. Egészen sok kört sikerült megtennünk, jól haladtunk a programunkkal, ezért úgy vélem, eredményes volt a teszt. Meg kell látnunk, győztes-e az autónk, ám az első benyomás kedvező volt, az pedig pozitív, amit eddig felépítettünk. Összességében elégedett vagyok az autó érzetével, valamint a megtett előrelépésekkel” – idézi Vettelt a Ferrari hivatalos sajtóközleménye.

A versenyző kitért a csapat fő ellenfelére, Mercedesre is, amely csak kevés gyors kört tett meg a teszten – így is Nico Rosberg lett összesítésben a harmadik leggyorsabb Raikkönen és Vettel párosa mögött –, azonban messze a legnagyobb távot teljesítette. „Ami a megbízhatóságot illeti, a Mercedes nagyon erősnek tűnik, függetlenül a mai problémájuktól. De igyekszünk ledolgozni a különbséget az előttünk levő autókhoz képest, amely meglehetősen nagy volt az elmúlt évben.”

A közlemény kitért a fejet védő halóra is, amely a mai nap folyamán rövid időre felkerült Sebastian Vettel autójára. „Úgy gondolom, rendben van a halo, még akkor is, ha úgy gondolom, mind esztétika, mind kilátás terén van még mit fejlődni. Úgy vélem, egy újabb változatot rövidesen látni fogunk. Nem gondolom, hogy jól nézne ki, de ha életeket menthet, és ha a segítségével még köztünk lehetne a mostanában elhunyt két pilóta, akkor lehet akár a legcsúfabb dolog is, semmi sem indokolhatja, hogy ne kerüljön fel” – vélekedett a négyszeres bajnok.

Forrás: www.formula.hu – RSS