Vettel: Most egyszerűen lassúak vagyunk

F1

2016. május 14. szombat, 15:50

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A négyszeres F1-es világbajnok nem tudja, hogy miért teljesített ilyen gyengén a Ferrari az időmérőn, ő már a Q1-ben is érezte, hogy gond van – szerinte Raikkönen ennyivel jobb volt most nála.

A Ferrari számára komoly csalódás volt a Spanyol Nagydíj időmérő edzése, hiszen azok után, hogy egyértelműen győzelmet vár tőlük az elnök és a szabadedzések során jól is mentek, végül csak az ötödik-hatodik helyet szerezte meg Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel. A két Mercedeshez képest hatalmas a lemaradásuk, sőt, még a két Red Bull is megverte őket, így az ezzel az autóval első hétvégéjét teljesítő Max Verstappen is.

VettelBarca

“Egész hétvégén nem volt túl jó az autó és bár kicsit most mások voltak a körülmények, nagy változások azért nem voltak. Nem tudom, hogy mi a gond” – nyilatkozta az időmérőt követően Vettel. A négyszeres világbajnok még csapattársától is kikapott, de szerinte ennek egyszerű oka van. “Nem hiszem, hogy lenne bármilyen trükkje, egyszerűen jobban érzi most az autót, én viszont már a Q1-nél is éreztem, hogy valami nem stimmel”.

“A változtatásokért én is felelős vagyok” – mondta a német pilóta azzal kapcsolatban, hogy talán a Ferrari új fejlesztései nem működnek jelenleg. “Ez a pálya nagyon érzékeny minden apró változtatásra, de úgy gondolom, hogy jó irányba haladunk. Most viszont nem jó a teljesítményünk, egyszerűen csak túl lassúak vagyunk” – jelentette ki.

Forrás: www.formula.hu – RSS