Vettel nem hisz a büntetések erejében

F1

2016. augusztus 31. szerda, 13:42

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Sebastian Vettel elismeri, hogy noha első felindulásból ő is gyakran a riválisok megbüntetéséért kiált, egyes helyzetekben valójában sokkal hatékonyabb, ha a felek egymás között beszélik meg a problémákat.

A német egy a Belga Nagydíj hétvégéjén történt esetet hozott fel példának. A szombati szabadedzésen meglehetősen felhúzta magát, amikor gyorskörének megkezdése előtt Kevin Magnussen lelassított előtte, hiszen a Renault pilótája is szabad pályát szeretett volna hagyni maga előtt. Az ügyet „feltartás” címén a gyakorlás után megvizsgálták a versenybírók, de végül nem találták hibásnak a dánt, és az ítélőszék előtt már maga Vettel is azon az állásponton volt, hogy semmilyen szankcióra nincs szükség. Mint utólag az Autosportnak elmondta, egyes vétségeknél felesleges azonnal bűnbakot keresni.

Dppi_00116012_279

„Elsőre nem nagyon tetszett a megmozdulása, de aztán megbeszéltük, és szerintem így is kellene hozzáállni ezekhez a dolgokhoz. Nem hiszem, hogy az ilyen esetekben a büntetés lenne a megfelelő válasz” – mutatott rá a Ferrari németje.

„Persze mindenki tiszta pályát akar maga előtt, hogy ne kerüljön forgalomba, és néha előfordulnak olyan helyzetek, amikor két versenyző az aszfalt ugyanazon területére szeretne húzódni, ekkor pedig sokan feltartásról beszélnek. De én nem igazán rajongok ezért, szerintem egyszerűen csak békén kellene hagyni minket, hogy megoldjuk egymás között. Ha valamivel nem vagyunk elégedettek, akkor rajtunk múlik, hogy odamenjünk a másik sráchoz és megbeszéljük a dolgot.”

Magnussen is örömmel nyugtázta, hogy vita helyett sportszerűen meg tudták beszélni egymás között a félreértést.

„Senki sem hagyta el a pályát és nem is ütköztünk, hagytam neki helyet. Először zavarta a helyzet, de aztán amikor a versenybírókkal beszéltünk, már nagyon nyugodt volt. Még ő mondta, hogy szerinte semmilyen büntetésre nincs szükség, amit jó volt tőle hallani. Én pedig igyekezni fogok, hogy legközelebb jobban ügyeljek a különbségekre a pályán” – mutatott némi bűnbánatot végül a Renault pilótája.

Forrás: www.formula.hu – RSS