Vettel nem tagadta a Mercedes-pletykákat

F1

2016. július 22. péntek, 09:06

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A négyszeres F1-es világbajnokkal kapcsolatban volt főnöke hozta fel, hogy 2018-ban elhagyhatja a Ferrarit – Vettel ezt egyértelműen nem tagadta, bár azt hozzátette: jól érzi magát jelenlegi csapatánál.

Az utóbbi napokban felröppent a pletyka, hogy amennyiben a Ferrari nem teljesít jól a következő szezonban sem, elveszítheti Sebastian Vettelt – a Scuderia jelenlegi frontemberével kapcsolatban előkerült a Mercedes, mint lehetséges opció. A négyszeres világbajnok korábbi főnöke, Christian Horner szerint nagyon is elképzelhető, hogy Vettel elhagyja a maranellóiakat a német istállóért.

Vettel_3

“Jó, hogy mindent tud, pedig nem is beszél velem” – mondta erről Vettel a Hungaroringen. “Normális, hogy erről beszélnek, hiszen mindenki megpróbál mindent felfújni. A legtöbb dolog, amelyről írtak, semmiség, nincs jelentősége.”

“Nem tudom, hogy kivel beszélt, vagy hogy mire gondolt, amikor ezt mondta, de tulajdonképpen mindegy is” – tette hozzá Hornerrel kapcsolatban a Ferrari jelenlegi pilótája. “Az autó fejlődik, de nem lehet mindent egy hét alatt megcsinálni, időre van szükségünk. Léptünk előre, de még nem elég nagyot.”

“Jól érzem magam a Ferrarinál” – tette hozzá végül. Vettel szerződése 2017 végéig szól a Scuderiánál, de eddig mindig arról beszélt, hogy hosszabbítani akar a csapattal – igaz, addig még sok minden változhat.

Forrás: www.formula.hu – RSS