Vettel olcsóbb F1-es motorokat szeretne

F1

2016. április 6. szerda, 10:21

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint a jelenlegi erőforrások túl drágák és akkor is így gondolja, ha csapata nem ért egyet vele – azt viszont hangsúlyozta, nem a pilótáké dolga a döntés.

Sebastian Vettel, a Ferrari négyeres világbajnoka azt szeretné, hogy olcsóbbak legyenek az F1-es motorok még akkor is, ha csapata hevesen tiltakozott ez ellen korábban. A pilóta szerint a 2014-ben bevezetett erőforrások túl drágává válnak és válhatnak később. ezért úgy véli, hogy mindenkinek jót tenne, ha másik úton indulnának el.

“A személyes véleményem az, hogy a jelenlegi motorok drágák és minden csapat, valamint az egész sport jobban járna, ha más erőforrások lennének” – nyilatkozta Vettel, aki annak ellenére is tartja véleményét, hogy csapata nem ért egyet vele. “Túl sokba kerültek már eddig is, még többe fognak kerülni a jövőben, így bármit próbálunk változtatni a szabályokon, vagy bárhogy próbáljuk őket átdolgozni, a fő problémán nem javítunk”.

VettelBahrein

“A sok probléma, amelyekkel most szembenézünk, ahhoz a tényhez vezet vissza, hogy rossz úton indultunk el. Könnyű felemelni a kezed és egyetérteni ezzel, de ettől még beragadtunk abba, amink van”. A német pilóta viszont azt is hozzátette, hogy bár szeretné, ha meghallanák a véleményét, ez nem jelenti azt, hogy eszerint kell eljárni, hiszen nyilvánvalóan nem a versenyzők hozzák a szabályokat.

“Az egyértelmű, hogy mi, pilóták nem azért vagyunk itt, hogy szabályokat alkossunk, hiszen egyetlen sportban sem a sportolók hozzák ezeket. Ugyanakkor mindannyian látjuk, hogy ez az út nem a legjobb”.

Forrás: www.formula.hu – RSS