Vettel szerint jobb a motor és jobban tapad az új Ferrari

F1

2016. február 23. kedd, 19:22

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Sebastian Vettel mosolyogva nyilatkozott a barcelonai F1-es teszt második napja után, szerinte mindenben előrelépett a Ferrari, de hangsúlyozta, hogy még sok munka áll előttük.

Sebastian Vettel a barcelonai teszt második napját is az élen zárta a Ferrarival, az ultralágy gumikon ultragyors tempót diktált a német pilóta – nem meglepő ezek után, hogy rendkívül elégedetten nyilatkozott az olasz istálló 2016-os autójáról.

“Az érzés jó, az első benyomás is rendben van és jól haladtunk előre az első két nap során. Az autó mindenre reagál és azt teszi, amit kérek tőle, ez pedig nagyon fontos. Eddig jók a benyomásaim és Kiminek is hasonlóak az érzései. Még sok dolgunk van, sok kilométert kel megtennünk és sok részleten kell dolgoznunk”- nyilatkozta mosolyogva Vettel.

Vettel

Azt azonban hozzátette, még nem ismerik tökéletesen az autót és van mit próbálgatni. “Bizonyos dolgok más helyen vannak az autón és megpróbáljuk megérteni, hogy mire hogyan reagál. Amikor visszamegyünk a pályára, különböző elvárásaink vannak az autóval kapcsolatban, hogy mikor mi fog történni. Sajnos néha hosszabb időre kell megállnod, mint ahogy szeretnél, de összességében most boldogok vagyunk. Több körre van szükségünk, sok munka áll még előttünk” – összegzett Vettel.

“Kimi és én is ugyanazt érezzük: az autó jobban tapad és úgy tűnik, hogy előrébb léptünk ebben és a motor terén is. De még egyszer: sok dolgunk van még” – zárta gondolatait a német pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS