Vettel szerint nem a riválisok léptek előre

F1

2016. július 15. péntek, 11:30

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Az F1-es Brit Nagydíjon a Red Bull egyértelműen erősebbnek tűnt a maranellóiaknál, a négyszeres világbajnok német ennek ellenére úgy véli, a Hungaroringen ismét megfordul közöttük a sorrend.

Miközben a Mercedes az előző két évadhoz hasonlóan idén is domináns formát mutat, addig mögötte a Ferrari és a Red Bull csatázik az elsőszámú üldöző szerepéért. Bár az esetek többségében inkább az olaszok tűntek erősebbnek, Silverstone-ban egyértelműen az energiaitalosok kerekedtek felül, a kiváló eredmény pedig optimizmussal töltötte el a csapatot, akik szerint már minden téren a maranellóiak előtt lehetnek.

Vettel_Ferrari_RedBull_DPPI

Sebastian Vettel szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását: bár korábbi alakulata Barcelonában is legyőzte őket és Monacóban is jobbnak tűntek, ahol Daniel Ricciardo kis híján győzelmet is ünnepelhetett, a Ferrari klasszisa úgy érzi, a Brit Nagydíj csak a kivétel volt, ami erősíti a szabályt.

„Győzni akarunk, szóval nem igazán érdekel, mi zajlik hátul, amíg a Red Bull mögöttünk marad” – jelentette ki Vettel, akit a crash.net szakoldal idéz. „Tagadhatatlanul erős hétvégén vannak túl, míg mi kevésbé. Talán ez volt az egyetlen futam idén, amikor versenytempó terén nem tudtuk felvenni velük a harcot és nem sikerült legyőznünk őket” – vélekedett a német, majd így folytatta:

„De egészen biztos vagyok benne, hogy a dolgok teljesen máshogy fognak kinézni két hét múlva. Ez nem kifogás, valóban rossz hétvégét zártunk, és biztosra kell mennünk, hogy megértsük, miért szenvedtünk jobban a többieknél, hogy előre tudjunk lépni. Az egy dolog, hogy általánosságban véve is mindenki fejlődik – ahogy mi, úgy a többiek is –, de szerintem ezen a hétvégén mi léptünk hátra egyet versenyképesség terén, s nem feltétlenül a többiek javultak sokat.”

Forrás: www.formula.hu – RSS