Vidéki szálláshelyek, ahol érdemes megszállni a nyáron

A magyar táj szépségei, a természet csodái sok turistát csalogatnak szerte az országban. A látnivalók pedig párosulnak a vidéki szállásadók vendégszeretetével.

videkinyaralas2

A Sokszínű Vidék csapata fennállása óta számos vendégfogadóba látogatott el, még többről pedig bemutató cikket írt. Ezek közül válogattunk elfogultság nélkül: 11 szálláshelyet választottunk ki, melyeket szívből ajánlunk Olvasóinknak.

Falusi Patika

falusipatika1

A tiszaszőlősi Tisza-tó Vendégházban, más nevén: a Falusi Patikában pihenők akár Szentendrén is érezhetik magukat, azzal a különbséggel, hogy míg a skanzenben csak megszemlélhetik, itt belekóstolhatnak a vidéki romantikába, a korhű bútorok és használati tárgyak ugyanis lehetővé teszik számukra a 19.  századi falusi mindennapok megismerését. Ehhez az életérzéshez társul a falusi vendégasztal szolgáltatás keretében helyi különlegességek, így például a karcagi birkapörkölt vagy a tiszai halászlé elfogyasztása, további helyben termelt alapanyagokból készült kuriózumok kóstolása, nem utolsó sorban pedig a ház felújított pincéjében a pálinkakóstoló programokon történő részvétel.

Patóhegyi Borházfalu

patohill

A közigazgatásilag Petrikeresztúrhoz tartozó Patóhegy korábban szőlőültetvényeiről volt ismert, arról is elsősorban a helyiek körében. Ma Patóhegyen csak a Sebők-család él, mindenki más a szőlőjébe látogat ide. No és a szállóvendégek, akik örömmel veszik birtokukba a csodás házakat.

Itt minden feltétel adott a tökéletes pihenéshez: a friss levegő, a gyönyörű, rendezett környezet – amíg a szem ellát, érintetlen természet –, a nyugalom, kényelmes napozóágyak és kerti bútorok, melyekben pihenve szemlélhetjük a tájat, hallgathatjuk a természet hangjait, vagy éppen grillezési lehetőség is kínálkozik egy-egy pohár patóhegyi bor mellett. A kicsinyke kerti tó partján hallgathatjuk a halak csobbanását, a békák dalát, és bárki megkeresheti a 7 aranyhal egyikét. A házak mellett az országos kéktúra útvonal halad el, ez gyalogosan és kerékpárral is bejárható, a helyi kerekes kútból pedig ivóvíz minőségű víz nyerhető.

Bari-tanya

baritabor6A kisnánai parasztház valamikori kamrájából, fészeréből és istállójából alakították ki a vendégszobákat, melyek így kapták a nevüket: fecske szoba, istálló szoba, tyúkól. Az újjávarázsolt tornácos ház tipikus parasztudvarával a feltöltődés szigete. A vendégek állatok hadával találkozhatnak: minden állatka egy külön egyéniség, a libától a birkákon át a lovakig. A környezet, a finom falatok, az egészséges levegőés a vendégváró gazdaasszony a garancia arra, hogy az ott töltött napok alatt a henyélés és a lustálkodás fogalma kikerül a szótárból.

Bakonyi Tündérfarm

bakonyi2

A történet tündéri, a Tündérmajor maga egy kisebb csoda, s a villámgyorsan felépült Bakonyi Tündérfarm is egy picinyke varázslat. A tulajdonosi kört a Zirc melletti Tündérmajorban, a Bakony szívében a táj szépsége, tiszta levegője, természeti értékei „ihlették meg”, hogy a pihenésre, kikapcsolódásra és feltöltődésre vágyó kirándulóknak, családoknak, baráti társaságnak minden igényt kielégítő komplexumot alakítsanak ki.

Üdülőfalu, rendezvényközpont és lovasudvar: ez a Bakonyi Tündérfarm. A vendégek azt mondják, itt valóban minden tündéri. Ha nem is mint a mesében, a maga valóságában mindenképpen.

Malom Udvar

anna1

Akik eddig nem tapasztalták meg személyesen a miliőt, azoknak mesébe illő a valóság: a filipinó életérzés és vendégszeretet találkozása egy patak vájta völgykatlan szemet és lelket gyönyörködtető környezetében, a Cserhát lankái között, Béren. Több mint két évszázada épült meg a malom, melyet a történelem viharai alaposan kikezdtek, környékét benőtte a gaz. A völgykatlan, a roskadozó épület és a mellette csordogáló patak látványa mégis nagy álmokat szült. Ezek megvalósulásával a Malom Udvar napjainkban sok-sok országjáró kedvelt pihenőhelye lett. A háziasszony a Fülöp-szigetekről származó Bánfi-Sales Ruth Ann, aki hat éve él Magyarországon.

Villa Fiore

fiore3

A Balaton-felvidéki Lesencetomaj és a határában csordogáló Lesence patak környék nem csupán elbűvölő, hanem pillanatok alatt magával is ragadja az embert. Ki tudja, talán Sobri Jóskának is ezért volt valamikor kedvenc helye. Itt, a világ „közepén” vagy éppen végén egy több mint 300 éves vízimalomból varázsoltak évekkel ezelőtt valóságos kis paradicsomot, a Villa Fioret. Ódon, vastag falak, eklektikus terek, nyers kő- és fafelületek, ízléses színvilág és ehhez a romantikához illeszkedő kerti tó. Mondhatni színtiszta mediterránium.

Akác-tanya

akactanya5

Az Újlengyel melletti Akác-tanya nem csupán a csend és a nyugalom szigete, hanem hazai viszonyok között kuriózumnak számító turisztikai csemege. Ha ugyanis Finnország elérhetetlen lenne bárki számára, de szeretné élvezni az ezer tó országának hangulatát, akkor itt jó helyen jár! Akác-tanyán kicsiben megtalálja a „Suomi-feelinget”, ötvözve a magyar vendégszeretettel és a puszta varázsával. Népszerű szolgáltatásuk a szaunamesterek által vezetett extrém szaunatúra. A sós dézsa a Sauna Boulevard gyöngyszeme, ahonnan kellemesen lehet csodálni az augusztusi csillaghullást éppúgy, mint a szilveszteri hóesést.

Napfényes Vendégház

Napfenyes3

A Napfényes Vendégházba beszökkenő fény télen-nyáron nyugalmat áraszt, hangulatával pedig valóban dédanyáink világát idézi a vendég számára. Mindezt természetesen a mai kor követelményeinek megfelelő modernséggel és igényességgel. A száz esztendőt megélt, 2012-ben felújított „kiskastély”  Bükkösdön várja a vendégeket, ebben az ezer fős lakosságot alig meghaladó faluban, a Zselic délkeleti részén, közel a Mecsek nyugati nyúlványaihoz. A gyönyörű környezet egyik ékköve a vendégház.

Holpert Lovasudvar és Vendégház

lovasudvar2

A magyar-osztrák határtól nem messze, Sárvártól mindössze hat kilométerre terül el Bögöt, ez a 396 lakosú falu, melynek közepén fekszik a családias Holpert Lovasudvar és Vendégház.. Ide lóháton vagy éppen fogattal is érkezhet a látogató. A „vendég paripának” van helye az istállóban, zabot is adnak tápláléknak, adott esetben pedig a hintó, vagy kocsi is biztonságban pihenhet a ház udvarának parkolójában. Órákon át fogatozni, lovagolni, rácsodálkozni az erdők nyújtotta világra olyan időtöltés, mely visszavarázsolja az ember, a ló és a természet nagyszerű egységét, harmóniáját. A kirándulásokon kísérőt biztosítanak, olykor segédhajtót is, ám igények szerint felügyelettel a vendég is beállhat hajtónak.

Noll-tanya

noll2x

A Vértes hegység lábánál, Budapesttől negyven, Felcsúttól pedig alig két kilométerre 20 hektáros területen belül jut el a vendég a Noll-tanyára. Oda, ahol a múlt század derekán a nagyapa hozott létre virágzó kertészetet, és legidősebb fiuktól született Zoltán unokájuk a nagyszülők tradícióit tiszteletben tartva az ezredforduló után a természetet érintetlenül hagyva felébresztette álmából a birtokot. A vendéglátók a szó legnemesebb értelmében együtt élnek a vendégekkel. Ha szükséges, magyaros ínyencségeket készítenek, együtt túráznak a látogatókkal. Levendula ültetvényük a szívük csücske, sok különlegességet készítenek a virágból. Aki ide betér, az itt töltött napokon a Noll-család tagjának számít.

Pálos Vendégház

palos1

Távol a városok és a forgalom zajától, tradicionális magyaros, falusias hangulatú környezetbe toppan a látogató, ha betér a Pálos Vendégházba, ahol a berendezések kialakításában a helyi kézműves motívumokat is felhasználták. Mesebeli táj, mesés fogadó, a természet kedvelőinek pedig igazi földi paradicsom a környék. Számos programlehetőséget kínálnak, így kajakozást a Zala folyón vagy a gyógyvizes Hévíz-patakban, biciklitúrákat a vendégháztól 10 km-re található természetvédelmi területen, illetve madár- vagy vadmegfigyelő túrákat. Az sem véletlen, hogy vadász vendégeiknek igény esetén vadászatokat szerveznek, de miért ne, amikor akár kertjükből is élvezhető a szarvasbőgés…

A környező településeken termál- és gyógyfürdők kínálják szolgáltatásaikat. A kehidai gyógy- és élményfürdő 2 km-re, a zalaszentgróti termálfürdő 17 km-re, Hévíz mindösszesen 10 percnyi autóútra található a Pálos Vendégháztól.

Forrás: sokszinuvidek.hu

Forrás: www.napidoktor.hu – RSS