VIDEÓ: Valeri hibázott, kiállítás és büntető maradt el

A győzelem ellenére nem lehet szó nélkül elmenni a Milan-Fiorentina mérkőzésen történt játékvezetői hibák mellett, amely során Paolo Valeri két alkalommal is a hazaiak számára erősen hátrányos döntést hozott és a VAR felelősségét sem lehet vitatni.

A Milan vasárnap délután 1-0-ra legyőzte a Fiorentinát és rendkívül értékes három pontot szerzett, miután Rafael Leao a 82. percben bevette az ellenfél kapuját. Az idei szezon során immáron sokadik alkalommal fordult elő, hogy bírói hibák sújtották a jelenlegi listavezető Milant, ám ezúttal az erősen megkérdőjelezhető ítéletek nem voltak komoly hatással a végkimenetelre, hiszen a csapat megszerezte a három pontot.

Az első incidens a 20. percben történt, amikor sárga lappal a zsebében Youssef Maleh hátraütött és a könyökével eltalálta Sandro Tonalit. Valeri ugyan lefújta a szabálytalanságot, ennek ellenére nem mutatta fel a második sárga lapot és a pirosat a játékosnak. Maleh a 2. percben kapta meg az első figyelmeztetést, amikor Mike Maignant szándékosan akadályozta a labda kirúgásában. A Tonalival szembeni ütésért a játékvezetőnek sárga lapot kellett volna adnia, még akkor is, ha vélhetően nem volt szándékos. A szabályok szerint a VAR csak abban az esetben avatkozhat be, ha azonnali kiállítást érő szabálytalanság történik a pályán és “csak” sárga lapos eseteket nem vizsgál. A VAR szobában helyet foglaló Massimiliano Irrati valószínűleg úgy ítélte meg, hogy Maleh mozdulatáért nem járt azonnali piros lap, ezért nem jelzett a játékvezető fülére.

VIDEÓ:

A meccs hajrájában újabb nagyon vitatható ítéletet hozott Valeri, ugyanis a 89. percben Jonathan Ikoné buktatta a tizenhatoson belül Rafael Leaót, azonban a játékvezető továbbot intett és a játék folytatódott. A felvételen látható, hogy a portugál válogatott játékos megtolta a labdát, majd a Fiorentina szélsője belépett elé és eltalálta a támadó lábát. Egyértelmű a kontakt és Ikoné nem ért hozzá a labdához sem.

Graziano Cesari, korábbi Serie A-s játékvezető reakciója az Ikoné-Leao esetre: “Ikoné megmozdulását Leaóval szemben tizenegyes megítélésével kellett volna szankcionálni. A Fiorentina játékosának nem volt köze a labdához.”

VIDEÓ: