Vidi: A La Ligából igazoltak válogatott csatárt – hivatalos

Kenan Kodro Székesfehérvárra érkezését kedden jelentette be a Vidi. A 28 éves, spanyol állampolgársággal is rendelkező bosnyák válogatott támadó neve édesapja révén is ismert lehet: Meho Kodro a Real Sociedad és az FC Barcelona színeiben is szerepelt korábban.

Az új fehérvári támadó maga is a Sociedadnál tanulta a futball alapjait, három szezonon keresztül erősítette a Real B-t a harmadosztályban, majd Pamplonába költözött, ahol Osasuna-mezben 88 meccsen 15 gólt szerzett és bemutatkozhatott a La Ligában is! Ezt követően fél-fél évet szerepelt a Bundesligában (Mainz), a svájci élvonalban (Grasshoppers) és a dán első osztályban is (FC Koppenhága), majd az Athletic Bilbaóhoz igazolt – az elmúlt fél szezont pedig kölcsönben a Real Valladolidban töltötte. A La Ligában 62 bajnokin 10 alkalommal volt eredményes – írja a molfehervarfc.hu.

Kodro a válogatottban 2017-ben Albánia ellen gólpasszal debütált, eddig kilenc fellépésen két gólt írtak fel a neve mellé.

Nagyon köszönöm a kedves fogadtatást a klub részéről, boldog vagyok, hogy Székesfehérváron folytathatom a pályafutásomat! Az első benyomásaim nagyon jók a Vidinél, remélem, hogy sikeres időszakot töltök el itt!

Korábban még soha nem jártam Magyarországon, de az országról és a klubról is sokat hallottam például Armin Hodzictól. Michael Lüftnert is ismerem, Koppenhágában együtt játszottunk korábban. Miután beszéltem Sallói István sportigazgatóval és Szabics Imre vezetőedzővel, azt éreztem, bíznak bennem – ez nagyban megkönnyítette a döntésemet.

Tudom, hogy nagyok az elvárások, de ezzel nincs semmi baj, ambíciózus futballistának tartom magam. Bízom benne, hogy segítségére leszek a csapatnak – mondta a klubhonlapnak a csatár.

Mindenképpen szerettünk volna még csatárposzton is erősíteni, Kenan pedig egy olyan magas szintű ligából érkezik hozzánk, amelybe nagyon kevés labdarúgó tud eljutni. Természetesen a legfőbb elvárás vele szemben, hogy gólokkal segítse majd a csapat szereplését.

Ha nemzetközi példával szeretném szemléltetni a játékstílusát, akkor – maradva a spanyol vonalnál – Alvaro Moratát említeném, mert nem egy statikus centerjátékosról van szó, hanem egy mozgékony, jól fejelő támadóval bővültek a szakmai stáb variációs lehetőségei

– fogalmazott Sallói István sportigazgató a legújabb Vidi-igazolásról, aki a 19-es mezt viseli majd.