Vidi: Bejelentették az új edzőt és a sportigazgatót is – hivatalos

Az új vezetőedző: Huszti Szabolcs

A 39 esztendős szakember és a MOL Fehérvár megállapodása alapján hétfőtől Huszti Szabolcs a MOL Fehérvár FC első csapatának vezetőedzője

– jelentette be hivatalos honlapján a Vidi.

Huszti Szabolcs 1983. április 18-án született Miskolcon, gyerekkorát Veszprém megyében töltötte, majd 14 évesen egy próbajáték után a Ferencváros igazolta le. Itt mutatkozott be az NB I-ben, szerepelt fél évet kölcsönben Sopronban is, majd 2005-ben a francia élvonalbeli Metz igazolta le, ahonnan egy évvel később a Bundesligában szereplő Hannoverhez igazolt. 2009 és 2012 között az orosz Zenit játékosa volt, majd visszatért Hannoverbe, ahol újabb két évet játszott, a klub színeiben összesen 154 tétmérkőzésen 43 gól és 43 gólpassz fűződik a nevéhez. 2014-ben a kínai Csangcsun Jatajhoz igazolt, majd másfél év után Németországba szerződött az Eintracht Frankfurthoz, 2017-ben pedig visszatért Kínába a Csangcsunhoz.

2018 januárjában tizenkét és fél évnyi légióskodás után tért haza csapatunkhoz, a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett, valamint ősszel az Európa Liga csoportkörében is szerepelhetett. 2019-ben Magyar Kupát nyert, 2019-ben és 2020-ban bajnoki ezüstérmes volt a Vidivel, 43 bajnokin 7 gólig jutott. 2020-as visszavonulása után nyártól novemberig sporttanácsadóként dolgozott a Vidinél, majd 2021 februárja és októbere között a DVSC-t irányította az NB II-ben, a feljutás után az élvonalban is Toldi Gáborral közösen, aki a Vidinél is segíti majd a munkáját.

Fotó: molfehervarfc.hu

Az új sportigazgató: Juhász Roland

Juhász Roland 1983. július 1-jén született Cegléden, labdarúgó-pályafutását a Tápiószecső FC-ben kezdte, ahonnan 1999-ben igazolta le az MTK, ahol 107 élvonalbeli meccsen lépett pályára és 12 gólt lőtt, valamint bajnoki címet is nyert. 2005-ben a belga Anderlecht szerződtette, ahol játszott, sőt gólt is szerzett a Bajnokok Ligájában, négy bajnoki címert nyert Belgiumban, valamint megválasztották a bajnokság legjobb védőjének is. A brüsszeli klub színeiben több mint 200 tétmérkőzésen 30 gólt szerzett.

2013-ban igazolt a fehérváriakhoz, 2020-as visszavonulásáig folyamatosan erősítette a csapatot. 2015-ben és 2018-ban magyar bajnoki címet nyert a Vidivel, 2018-ban az Európa Liga-csoportkörében szerepelt, 2019-ben Magyar Kupát nyert, ötször volt bajnoki ezüstérmes, egyszer Magyar Kupa-, kétszer Ligakupa-ezüstérmes. 2015-től 2020-ig viselte a Vidi csapatkapitányi karszalagját, a HLSZ többször beválasztotta az év csapatába is. 2018 novemberében ő szerezte az új MOL Aréna Sóstó első gólját is. A magyar válogatottban 95 mérkőzésen 6 gólt szerzett.

Pályafutása befejezése után sporttanácsadóként kezdett dolgozni a Vidinél, majd 2020 őszén az NB III-as csapat szakmai stábjához is csatlakozott. 2021 áprilisa és 2022 februárja között Szabics Imre stábjában az első csapat másodedzői feladatait látta el, 2022 júliusától pedig a III. Kerületi TVE sportigazgatójaként dolgozott.