Vidi-búcsú az Európa Ligától

A Partizan Belgrád magabiztosan győzte le a Videoton FC-t a Pancho Arénában a két csapat EL-selejtező play off mérkőzésén.

A Vidi három sikerrel megvívott EL-selejtezős forduló után bizakodva várhatta a Partizan elleni rájátszás visszavágóját, miután múlt héten 0-0-ás döntetlent ért el Belgrádban. Marko Nikolics támadó szellemű kezdőcsapatot állított össze, a Henty, Scsepovics, Lazovics, Suljic négyes próbálta megbontani a vendégek védelmét. Ez már a 4. percben sikerült, de kimaradt a meccs első lehetősége. A találkozó második helyzete viszont már gól lett, de ennek a Partizan örülhetett: labdát vesztettünk az ellenfél tizenhatosának előterében, a szerbek gyors kontratámadása végén Tawamba lőtt 16 méterről a jobb alsó sarokba (0-1). Akár azonnal egyenlíthetett volna a Vidi, de Lazovics a 8. és a 9. percben is ziccert hibázott, majd a 12. percben Henty lőtt a kapu mellé ígéretes helyzetben.

A 24. percben, második helyzetéből megduplázta előnyét a Partizan, Gyurgyevics Fiola mellett tört be a 16-oson belülre, centerezése után Soumah az üres kapuba helyezett (0-2). A 37. percben újabb szerb kontra végződött góllal, Jankovics pontos beadása után Gyurgyevics lőtt a jobb alsó sarokba (0-3). A Vidi nem tudott szépíteni a szünetig, a fordulás után pedig azonnal elvesztette egyik kulcsemberét, Juhász Roland kapta meg a piros lapot második sárgája után.

Tíz emberrel védekezésre kényszerült a Videoton, a Partizan további helyzeteket alakított ki, és a 86. percben megszerezte a negyedik gólját is, Gyurgyevic volt eredményes. Ez maradt a végeredmény, a belgrádiak 4-0-ás összesítéssel jutottak az Európa Liga főtáblájára, a Vidi számára befejeződött a nemzetközi kupaszereplés.

Videoton FC-Partizan Belgrád 0-4 (0-3)
Gólszerzők: Tawamba 6., Soumah 24., Gyurgyevics 35., Gyurgyevics 86.
Továbbjutott a Partizan 4-0-ás összesítéssel

Forrás: www.mlsz.hu – RSS