Vidi-bunkeren törne át az NB I kamikaze-csapata: „Nem gondolom, hogy Bognár György éppen most adná fel a direkt futballt”

A Vidi eddigi találkozóin összesen 21 gól esett, ami nagyjából kétgólos átlagot jelent, a tolnaiak meccsein viszont potyognak a gólok. Bognár György együttese a legtöbb gólt lőtte (26-ot) és kapta (22) is az NB I-ben. Ennek megfelelően jellemző is az adok-kapok például a paksiak idegenbeli találkozóin, döntetlent legutóbb márciusban, épp Fehérváron játszottak (2-2), úgy, hogy a Vidi már 2-0-ra is vezetett, de Haraszti duplájával mégis pontot raboltak a látogatók.

Ráadásul mindkét csapat számára nagyon fontos lenne most a győzelem, mivel a Fehérvár egy nagyon kellemetlen, Újpest elleni vereségből érkezik majd, míg a zöld-fehérek három nyeretlen találkozóból.

Ennek megfelelő mérkőzést vár a fehérváriak szakvezetője, Szabics Imre is.

Tudjuk, hogy nem a szavak, hanem tettek szintjén, a pályán kell bizonyítanunk a Paks ellen. Azt nem gondolom, hogy Bognár György éppen most adná fel a direkt futballra épülő játékát, ezért is, és persze a mi teljesítményünk miatt is egy jó tempójú, közönségszórakoztató mérkőzésre számítok, amelynek végén azt szeretném látni, hogy a csapat együtt ünnepli a győzelmet a szurkolókkal közösenmondta a Paks elleni bajnoki előtt a Vidi vezetőedzője.

A MOL Fehérvár-Paks találkozó 19:45-kor kezdődik majd a MOL Aréna Sóstóban, a mérkőzést élőben lehet követni a csakfoci.hu oldalán is.

MLSZ: A szurkolók politikai üzenete miatt kapott figyelmeztetést a Fradi, fizetnie kell a Vidinek és a Diósgyőrnek