Vidi: Megvan a Pisához távozó Rus Adrián utódja – hivatalos

Az NB I-ben szereplő MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, amiről a csakfoci.hu a múlt héten beszámolt: Az Odense 29 éves dán középhátvédje, Kasper Larsen Székesfehérváron folytatja pályafutását.

A 192 centiméter magas hátvéd egyéves kölcsönszerződést kötött a Vidivel, hiszen jelenlegi kontraktusa 2024 nyarán jár le klubjánál. A korábban Kazahsztánban (Asztana), Hollandiában (Groeningen) és Svédországban (Norrköping) is futballozó Larsen az olasz Pisához távozó Rus Adrián pótlására érkezett a piros-kékekhez.

Nagyon jók az első benyomásaim Magyarországon és már nagyon várom, hogy a csapattal együtt készülhessek és játszhassak mérkőzéseket. Megnéztem a Fehérvár legutóbbi meccseit is, boldog voltam, hogy a Konferencia Ligában sikerült a továbbjutás a playoff körbe. Ritkán adatik meg az embernek, hogy olyan neves csapat ellen léphessen pályára, mint a Köln, így természetesen ezt a párharcot is nagyon várom már. Szeretném bizonyítani a képességeimet és minél többet játszani a szezonban, és persze minél előkelőbb helyezést elérni a bajnokságban – mondta aláírását követően Larsen.

Rus Adrián távozását követően mindenképp szerettünk volna középső védőt igazolni, olyan játékost, aki játékban van és megfelelő magassággal rendelkezik.

– Ezeket figyelembe véve döntöttünk Kasper Larsen leigazolása mellett, abban bízva, hogy gyorsan be fog illeszkedni a csapatba, hiszen formában van, így növeli a vezetőedző variációs lehetőségeit a védelemben – nyilatkozta a klub sportigazgatója, Sallói István.

Csercseszov: “Ekkora különbségű győzelmet nem lehet megtervezni”, Boris: “5 perc után ez eléggé nyilvánvalóvá vált” – edzői értékelések