Vidi: „Nehéz körülmények között nőttem fel” – több komoly megkeresése is volt a nyári igazolásnak

A MOL Fehérvár FC koszovói támadója, Lirim Kastrati a klub hivatalos honlapjának beszélt gyerekkoráról, a Vidiről és a jövőbeli terveiről is.

Nagyon nehéz körülmények között nőttem fel. Szerettem ugyan gyerekként focizni a barátokkal, de arra nem volt lehetőségem, hogy edzésekre járjak, arra meg pláne nem, hogy saját futballcipőm legyen. Állandóan a hétvégéket vártam, mert akkor tudtam focizni menni, de próbáltam hasznosan tölteni azokat a délutánokat is, amikor a tehenekre kellett vigyáznom, ezért nagyon sokat futottam azokon a dombos területeken, ahol az állatok legeltek. A futás volt az én napi edzésem – kezdte a 23 éves támadó.

Kastrati karrierje során volt az albán KF Shkëndija Tirana, a horvát Lokomotiva és Dinamo Zagreb, valamint lengyel Legia Varsó játékosa is, mielőtt Székesfehérvárra igazolt volna.

Idén nyáron több komoly megkeresésem is volt, de valamennyi klub közül a Vidi volt számomra a legszimpatikusabb. Mielőtt elfogadtam a klub ajánlatát, beszéltem Sallói István sportigazgatóval és Michael Boris vezetőedzővel is és nagyon jólesett, hogy mindketten szerették volna, ha Székesfehérvárra igazolok.

Az egyik legfontosabb dolog egy játékos számára, ha érzi a bizalmat. A két szakemberen kívül korábbi csapattársammal, Myrto Uzunival is beszéltem a magyar labdarúgásról és a Vidiről is, ő is csak jókat mondott mind a bajnokságról, mind pedig a székesfehérvári csapatról. 

Már az első néhány nap után meggyőződtem arról, hogy jó döntést hoztam, amikor a Vidi ajánlatát fogadtam el. A körülmények kiválók, a csapattársak gyorsan befogadtak, az edzések minősége és színvonala is nemzetközi.

Most a legfontosabb célom, hogy minél jobb játékkal, gólokkal, gólpasszokkal segítsem a Vidit. Mint minden futballista, én is szeretnék egyszer az öt európai top-liga valamelyikében szerepelni. Talán a Bundesliga és a La Liga állnak hozzám a legközelebb. Ez azonban odébb van még, viszont tudom, hogy milyen messziről indultam és útközben rájöttem, hogyha elég kitartó az ember és hisz saját magában, akkor képes valóra váltani a céljait – zárta a 17-szeres koszovói válogatott támadó.

A teljes interjú itt érhető el!

Fradi: Több tucat szurkoló rekedt Monacóban az EL-bravúr után – megszólalt az egyik károsult is