Vignjevic új munkája is csak 4 hónapig tartott: Egy 0-5 után menesztették a volt Újpest- és Honvéd-edzőt

Az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb NB I-es külföldi edzője, az Újpesttel korábban két Magyar Kupát, illetve bajnoki bronzérmet is nyert szerb Nebojsa Vignjevic júniusban, alig négy hónap után távozott a Budapest Honvédtól, ahol nem tudott már olyan eredményesen dolgozni, mint a liláknál.

Egy hónappal később, július elején jelentette be az Egyesült Arab Emírségek élvonalában szereplő Al-Dharfa, hogy szerződtette a szerb trénert, aki azonban ezúttal is csak négyhónapnyi türelmet kapott. A klubja hivatalosan is közölte távozását, nem sokkal azután, hogy csapata 5-0-ra kikapott a Bani Yas gárdájától és 8 forduló után mindössze 4 szerzett ponttal az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban.

Vignjevic helyét nem sokkal később egy másik szerb szakértő vette át, akinek nem lesz ismeretlen az együttes, az utód, Aleksandar Veselinovic ugyanis 2020 szeptemberétől 2021 januárjáig már dolgozott a klubnál.

Drasztikus lépés a Honvédnál: Bezárják a Bozsik Arénát!