VIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó – Tele újdonságokkal

image

A tavaly országossá bővült rendezvénysorozat idén tovább folytatja küldetését, a sportágak kipróbálási lehetőségén túl a megjelenő élsportolókkal, olimpikonokkal való találkozás lehetőségével (sőt, sok esetben együtt sportolással) is életre szóló élményt nyújtva a gyerekeknek, látogatóknak. 

A rendezvény időpontja: 2011. május 27-28. (péntek, szombat)
A rendezvény helyszíne: Merkapt Maraton Sportközpont, 1106 Budapest, Maglódi út 12/b
www.sportagvalaszto.hu

2011-ben a fővárosi két (májusi és szeptemberi) rendezvény mellett már legalább húszra bővül a vidéki helyszínek száma.

A fővárosban május utolsó hétvégéjén már nyolcadik alkalommal kerül sor a rendezvényre, amelynek célja nem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva közel 100 sportág kipróbálására. Mert más érzés nézni a sportot, és más érzés kipróbálni, kézbe venni a sporteszközöket, belekóstolni az egyes mozgásformák lényegébe, gyakorlati sportélményeket szerezni, melyek a szervezők reményei szerint sokakat vezetnek el a kiválasztott mozgásforma sportegyesületi kapuihoz. A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő élsportolókkal.

A színes sportági paletta garantálja, hogy minden látogató megtalálja a számára leginkább szimpatikus mozgásformát. A legnépszerűbb csapatsportok (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong) mellett a küzdősportok (brazilian jiu jitsu, canne de combat, capoeira, hapkido, judo, kendo, savate, szablyavívás, wtf taekwondo) széles választéka is megtalálható lesz a rendezvényen, és a tavaly nagy népszerűségnek örvendő Rippel Brothers mozgásművészeti akadémia idén is kitelepül a Budapesti Nagy Sportágválasztóra. A látogatók emellett megismerkedhetnek többek között a cheerleading, a darts, a freestyle foci, a golf, a gyeplabda, a gyorstollaslabda, a krikett, a lacrosse, a mediball, az öttusa, a rögbi, a sportlövészet, a tamburello, a táncsport, a tájékozódási futás, a tenisz, a teke és a tollaslabda rejtelmeivel is.
A tavaly nagy sikert aratott autósport részleg most kibővül és technikai sportszigetté alakul, hiszen a Talmácsi Motoros iskola egy kis tanpályával jelenik meg és további meglepetésekre is lehet számítani ezen a területen.

A tavaszi rendezvény nagy újdonsága lesz egy igazi négyszemélyes versenybob megjelenése, melyet nem csak nézni lehet majd, hanem a rajtolást ki is lehet próbálni, hiszen a szervezők egy kis sínpályát építenek, melyen a kerekekkel felszerelt bob tud „siklani”, persze csak akkor, ha a rajtoltatóknak elég erejük van a beindításhoz. Hiába lesz tűző napsütés és remélhetőleg majdnem nyári hangulat a téli sportok is felvonulnak a rendezvényen, így lesz májuSÍ, sífutás, síugrás, biatlon, snowboard, jégkorong és curling is!
A fogyatékkal élőket is várják!

A májusi VIII. Budapesti Nagy Sportágválasztón – a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Szövetségének, a Magyar Parasport Szövetségnek, valamint a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnek köszönhetően – lehetőség nyílik a fogyatékossággal élők sportjainak megismerésére, kipróbálására is. Sok szeretettel várjuk azokat, akik ily módon érintettek, de természetesen azokat is, akik ugyan az épek táborába tartoznak, de szívesen megismernék a fogyatékossággal élők világát, sportolási lehetőségeit és példaértékkel bíró életszemléletét!
Sztársportolókból sem lesz hiány!

A rendezvényről most sem hiányozhatnak az élsportolók, olimpikonok sem, a látogatók találkozhatnak többek között: Talmácsi Gáborral, Kovács (Koko) Istvánnal, Csabai Edvinnel, Mohamed Aidával, Mészáros Anettel, Rapport Richárddal, Gyulai Mártonnal is, de a megjelenő neves sportszemélyiségek listája folyamatosan bővül.

A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagóguskísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva, de 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké. Nyitva tartás: 9 és17 óra között, a rendezvény díjmentesen és korhatár nélkül látogatható!
A Nagy Sportágválasztó egy közösségi fórum, egy lehetőség, lehetőség a találkozásra a sportágak, a sportolók, a gyerekek és a szülők között, azt segíti, hogy minél könnyebben egymásra találhassanak a sportot kínálók és a sportot kívánók.

Gyere el! Próbáld ki! Válassz!

A Nagy Sportágválasztó nem csak a fővárosban, hanem több vidéki helyszínen is várja a látogatókat.

Májusi rendezvények
Kaposvár 2011. május 6-7.   
Debrecen 2011. május 13-14.    
Dunaújváros 2011. május 20-21.  
Zalaegerszeg  2011. május 20-21.   
Nyíregyháza 2011. május 20-21.   
Hódmezővásárhely  2011. május 27-28.     
Szeged 2011. június 3-4. 

Szeptemberi rendezvényekről további hírek a honlapon.
További információ: www.sportagvalaszto.hu

Forrás: Koós Lukács Tímea