Világliga: biztos sikert aratott magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott magabiztos, 12-7-es győzelmet aratott Szentesen a holland csapat felett a világliga európai selejtezőjének negyedik fordulójában, kedden.

MTI/Illyés Tibor archív

A magyarok a vl-selejtező első fordulójában bravúros pontszerzéssel kezdtek a spanyolok otthonában, majd Oroszországban és Görögországban győztek. A hollandokkal kereken egy hónappal ezelőtt találkozott Bíró Attila együttese, amely a hazai rendezésű Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 10-8-ra nyert riválisa ellen.
A találkozó Parkes Rebecca centergóljával indult, majd Vályi Vanda használt ki egy védekezési hibát. A hollandok szépítettek, a negyed utolsó másodpercében azonban Szilágyi Dorottya állította vissza a különbséget egy félpályás ejtéssel.

A második negyedet az első magyar emberelőnyös találat vezette fel Szilágyi révén, ezt követően viszont kissé megakadt a támadójáték – kimaradt egy ötméteres is -, a hollandok pedig ezt kihasználva néhány perc alatt egyenlítettek.

A nagyszünet után az Eb-gólkirály Keszthelyi Rita törte meg a hazai gólcsendet, majd Garda Krisztina értékesített egy ötméterest és eresztett el egy hatalmas bombát – eközben egyszer a hollandok is betaláltak (7-5). A rivális Maud Megens szép kapásgóljával zárkózott fel újra, de Szücs Gabriella gyorsan válaszolt. A gólgazdag játékrészben egy holland találatra még két magyar érkezett Szilágyi és Illés által.

A záró nyolc perc elején a 19 éves Magyari Alda – aki Kasó Orsolyát váltotta korábban – védte Catharina van der Sloot, majd Keszthelyi és Szilágyi egy-egy ejtéssel gyakorlatilag eldöntötte az összecsapást (11-7).

A világliga európai selejtezőjében hét csapat érintett, mindenki hat mérkőzést játszik – hármat otthon, hármat idegenben. A magyarok a folytatásban Olaszországot és Franciaországot fogadják. A szuperdöntőt június 9. és 14. között, később kijelölendő helyszínen tartják, amelyre három csapat kvalifikálja magát Európából.

Bíró Attila együttese ezzel a csoport élére ugrott.
A csapat jövő vasárnaptól olimpiai selejtezőtornán szerepel, azonban a koronavírus miatt egyelőre nem biztos, hogy az előzetes tervek szerint Triesztben sorra kerülő eseményt az olaszországi helyszínen rendezik meg.

Női világliga, európai selejtező, 4. forduló:

Magyarország – Hollandia 12-7 (3-1, 1-3, 6-3, 2-0)
Szentes, vezette: Goncharenko (ukrán), Dreval (orosz)

Magyarország: Kasó – Antal, Máté, Parkes 1, Keszthelyi 2, Vályi V. 1, Garda 2. Csere: Szilágyi 4, Szücs 1, Illés 1, Leimeter, Gyöngyössy, Magyari (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Hollandia: Willemsz – Megens, van der Sloot 1, Wolves, Stomphorts, Keuning 4, Koolhaas. Csere: Joustra, Rogge, Sevenich, Koopman 1, Sleeking 1. Szövetségi kapitány: Arno Havenga

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS