Világos napok sötéttel

image

Hat mérkőzés után három győzelemmel, két döntetlennel, valamint egy vereséggel áll a szarajevói tornán Rapport Richárd.

Egyelőre szinte saját reményeinek, illetve a várható értékszámának megfelelően teljesít a szarajevói nemzetközi tornán a legnagyobb magyar sakktehetségnek tartott Rapport Richárd. Minden idők legfiatalabb magyar nagymestere hat fordulón jutott eddig túl, a mérlegében három győzelem, két döntetlen, továbbá egy sajnálatos vereség szerepe. Négy kör után még veretlen volt a Felix Promotionnel együttműködő, 15 éves játékos, hiszen a bosnyák Aziz Cosovicot és a francia Thal Abergelt egyaránt sötéttel legyőzte, míg világossal remizett a bosnyák Zoran Spasenoviccsal és a török Firat Burakkal. Az ötödik körben aztán világossal vereséget szenvedett a román Constantin Lupulescutól, és ezzel visszacsúszott összesítésben. Utána azonban talpra állt, sötéttel pazar győzelmet aratott a bosnyák Vlado Jakovljevic ellen, és pontjai alapján már csak 2.2-del van elmaradva az értékszáma alapján várható produkciótól.

Rapport Richárd hat forduló után a mezőny második legjobb U18-as versenyzőjeként a holtversenyes 22. helyen áll, de biztos abban, hogy a hátralévő fordulókban nagy hajrát vág ki, és még tovább lép előre.

 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.