Világsztárok a V4 magyarországi versenyén

BringaSport – 2016.03.16 – Immáron hivatalosan is felkerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, azaz az UCI versenynaptárába a 2016. április 23-án megrendezendő V4 kerékpáros sorozat magyarországi versenye. Ez pedig azt jelenti, hogy a nemzetközi viadal 2016-ban is része lesz az Europe Tour sorozatnak. Magyarán pontszerző verseny lesz, amely alapján a versenyzők az év végi katari világbajnokság kvalifikációjához szükséges pontokat szerezhetnek. Ezzel egyidőben az is napvilágot látott, hogy két egykori legenda is tiszteletét teszi a versenyen, mint díszvendég.

Nico_MATTAN

Nico Mattan kétszeres belga időfutam bajnok, aki ugyancsak kétszer nyerte meg a Párizs-Nizza prológját. Fénykorában egynapos specialistaként tartották számon. Profi győzelmei közül legnagyobb sikerét 2005-ben aratta, mikor korábbi harmadik helyét felülmúlva végzett a dobogó legfelső fokán a Gent-Wevelgem belga klasszikus egynapos kerékpárversenyen.

Gilberto_SIMONI

Gilberto Simoni az olasz kerékpársport egyik halhatatlan legendája. Kétszer nyert Giro d’Italiát, mindamellett ugyancsak kétszer lett összetett második és négy ízben összetett harmadik az év egyik legfontosabb háromhetes körversenyén. Nyert Svájci Körversenyt, szakaszt a Tour de France-on, a Vuelta Espanán és a Párizs-Nizza versenyein is. Gilberto Simoni 2014-ben már járt hazánkban egy másik verseny vendégeként.

Találkoznál a legendákkal? Ne habozz! Gyere ki 2016. április 23-án délelőtt a WestEnd főbejáratához a Visegrád 4 Kerékpárverseny rajtjára, vagy indulj versenyzőként a V4 Pannonhalma Prológ AKESZ amatőr bajnoki fordulón.

Forrás: www.bringasport.hu – RSS