Vincze: a Benedek-féle út vezet a célok eléréséhez

Az UVSE edzője a sikeres kezdésről és Benedek Tiborról is beszélt.

Fotó: UVSE / facebook archív

Az UVSE edzője a Bors-nak nyilatkozott, elődjéről és a csapatról.

A felnőttcsapat irányítása mellett a legfontosabb feladatom, hogy a több mint háromszáz gyerek oktatása, nevelése, képzése ne térjen le arról az útról, amelyet Benedek Tibor fektetett le és haladt rajta egészen élete végéig. Szerintem, a most még nagyon fiatal játékosaink közül, ha folytatják a sokszor kegyetlenül nehéz munkát, belátható időn belül a válogatott csapatba is bekerülhetnek. Ott a példa előttük, hiszen szegény Tibor sem a tehetségével, hanem az alázatos munkájával, kitartásával és szorgalmával lett a világ legjobbja – hangsúlyozta.

Vincze Balázs csapatáról elmondta, továbbra sem a bajnoki címért hajtunk, hanem, hogy a velünk pariban lévő, közel azonos erősségű gárdákat, otthon biztosan verjük. Aztán jöhetnek a bravúrok, mert már bebizonyítottuk, a Benedek-féle út vezet a célok eléréséhez – mutatott rá.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS