Virbán Gábor aranyérmet szerzett az 51. Golden Gong nemzetközi tornán

virban gabor aranyermet szerzett az 51 golden gong nemzetkozi tornan

Az ötvenegyedik alkalommal megrendezésre került Golden Gong Tornán szerepelt négy magyar ökölvívó, mindannyian a Budapesti Honvédot képviselték, de hárman közülük tagjai a felnőtt magyar válogatottnak is. Virbán Gábor arany-, Virbán Martin, valamint a 19 esztendős Balog Márk ezüst, míg Bundovics István bronzérmet szerzett a nemzetközi tornán, amely az EUBC versenynaptárában is szerepel.

A Golden Gong torna hagyományosan az észak-macedón szövetség legfontosabb nemzetközi eseménye, és a főváros, Szkopje a házigazdája. Az 54 klóiban magyar bajnoki címvédő Virbán Gábor mindkét ellenfelét legyőzte, így aranyéremmel utazhatott haza. Testvére Virbán Martin egy sima győzelmet követően az angol Hamza Mehmood ellen is remekül helytállt a döntőben.

A Budapesti Honvéd SE felnőtt csapatának egy részével indultunk útnak a 2022-es szkopjei Golden Gong nemzetközi versenyre. Az országos bajnokság felkészítő állomásának szántam a versenyt és nagyon reméltem, hogy kis súlyokban is jó mezőny gyűlik majd össze.

Összesen tizenegy ország indulására azért nem számítottam. Nagyon örültem, hogy jó ellenfelek gyűltek össze. Az észak-macedón szervezők az első perctől kezdve kedvesek és segítőkészek voltak, a szervezés, a mérlegelés, a sorsolás minden rendben lezajlott. A versenyhelyszínen is minden olajazottan történt, nyugodt, és kiszámítható rendezés volt.

Az Észak-Macedón Ökölvívó Szövetség elnöke a döntők után külön megköszönte, hogy elmentünk a versenyükre! Nagyon boldog volt, hogy kb.  20 év után ismét volt magyar ökölvívó náluk. Az angol csapat kifejezetten tehetséges, fiatal csapattal jött, a skótok hasonlóképpen. Kuriózum volt, hogy Eritreából is jöttek ökölvívók. A bolgár-kubai Javier Ibanez kimagaslott a mezőnyből, ennek ellenére az elődöntőben Bundovics István egy nagyiramú, jó meccset csinált vele. Hasznos, tanulságos torna volt számunkra, és jövőre, ha tehetem ismét eljövök a csapatommal,” nyilatkozta Balzsay Károly a szkopjei nemzetközi versenyt követően.

A magyar csapat szkopjei eredményei:

51kg, elődöntő: Virbán Martin – Dren Zarici (koszovói) – ellenfele feladta az első menetben

51kg, döntő: Virbán Martin – Hamza Mehmood (angol) 0:5

54kg, elődöntő: Virbán Gábor – Hafiz Mirzai (svéd) 4:1

54kg, döntő: Virbán Gábor – Bashkim Bajoku (koszovói) 3:2

57kg, elődöntő: Bundovics István – Javier Ibanez (bolgár) 0:5

60kg, elődöntő: Balog Márk – Jordan Dimkov (bolgár) – döntő fölényes győzelem a harmadik menetben

60kg, döntő: Balog Márk – Hadi Hadrus (svéd) 0:5