Visszatér a magyar labdarúgás a közszolgálati televíziókba

image

A következő idényben várhatóan újra NB I-es labdarúgó-mérkőzéseket közvetít a Magyar Televízió.

    Riskó Géza, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sportfőszerkesztője a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSUSZ) honlapján csütörtökön megjelent interjúban elmondta: az MTV várhatóan a válogatott összecsapásait is műsorára tűzi.
    "Természetesen a közszolgálati médiában kiemelten foglalkozunk a jövőben nemcsak a magyar labdarúgással, hanem tervezzük a jövőt az Európa-bajnoksággal és a Bajnokok Ligájával kapcsolatban is – fogalmazott Riskó Géza. – Mindig is elkötelezettje voltam a magyar labdarúgásnak. Hat éve, amikor agyba-főbe támadták a magyar focit, naponta gúnyolódtak a csapatokon és a játékosokon, a Duna Televízió felvállalta a közvetítéseket, és a köztudattal ellentétben szinte minden héten a legnézettebb műsor a bajnoki mérkőzések közvetítése."
    Riskó – aki a Duna TV sportfőszerkesztője volt – hozzátette: nem egyszer több mint egymillióan kapcsolódtak be a bajnoki közvetítésekbe.